gyerek

Magyar fiú rakta ki leggyorsabban a Rubik-kockát

2014.08.19. 10:22
Ajánlom
Tízéves magyar származású fiú nyerte meg augusztus 17-én, vasárnap az egy hétig tartó Rubik-kocka kirakó bajnokságot a 2014-es Sziget fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Rubik-szigeten.

A fesztivál szervezőinek közleménye szerint a versenyen közel százan vettek részt, több mint tíz országból, köztük Franciaországból, Dániából, Hollandiából és Magyarországról. A döntőbe a napi selejtezők legjobb három versenyzője jutott be. A verseny végén másodperceken múlt, hogy ki kerül be a legjobb három közé. A harmadik helyezett Szabó András lett 27,18 másodperces időeredménnyel, díját Kovács János, a Rubik Stúdió ügyvezető igazgatója adta át. Második helyen Balog Lujza végzett 26,47 másodperccel, aki a díjat Szép Fruzsinától, a Sziget programigazgatójától vehette át. A verseny győztese pedig a tízéves Robert Alexander Antal lett 22,48 másodperccel.

A Hollandiában élő magyar származású fiút, aki alig egy éve kockázik, de akár napi három órát is gyakorol, édesapja kísérte el a Szigetre. A bajnoknak járó díjat Gerendai Károly, a Sziget főszervezője nyújtotta át.

A Sziget Fesztivál színes konténerekből összeállított installációval ünnepelte az idén negyvenéves Rubik-kockát; a Rubik sziget elnevezésű helyszínen többek között kreatív alkotótér és kiállítás is fogadta a látogatókat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

58 év, 52 napló – beszélgetés Marton Évával

Egy férj, Dr. Marton Zoltán, aki azt mondja élete párjáról: „58 éve őt szolgálom”. És egy feleség, akit úgy hívnak: Marton Éva. S máris kirajzolódhat minden olvasó fejében a folytatás.
Színház

A Globe Színház szerint minden Shakespeare-mű rasszista

Úgy tűnik, hogy a rasszizmus elleni harc Shakespeare műveit is elérte, a Globe Színház ugyanis bejelentette, hogy „dekolonizálják” a szerző munkáit.
Könyv

Babits, Weöres és Faludy műveit is betilthatják? – a MKKE reakciója a melegellenes törvényre

Közleményben reagált a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Parlament által június 15-én elfogadott T/16365. számú törvénymódosító csomagra – számolt be róla a litera.hu.
Vizuál

Habkönnyű magyar filmeket tett ingyenesen elérhetővé a Filmio

Június 17-20. között bárki számára elérhető a Veri az ördög a feleségét, A veréb is madár, valamint a Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig? című vígjáték.
Vizuál

Madame Tussauds nyílik Budapesten

Várhatóan 2022 első negyedévében a Dorottya utcában is megnyílik az élethű viaszszobrairól híres Madame Tussauds, amely azért is különleges, mert a budapesti múzeum lesz a világ első teljesen franchise-rendszerben működő Madame Tussauds-ja – adta hírül a Telex.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.