gyerek

Marék Veronika Boribonja bábszínpadon

2013.10.07. 09:38
Ajánlom
Boribon és Annipanni címmel Marék Veronika könyvsorozatának történeteiből és a Boribon muzsikál című lemez dalaiból készül a Budapest Bábszínház idei évadának első bemutatója. A premiert október 8-án tartják.

Az Ellinger Edina rendezte nagyszínpadi előadás kifejezetten a hároméveseknek szól, de mivel a Budapest Bábszínház családi színház, és az idősebb óvodás testvéreket sem hagyják otthon a szülők, számukra is élvezhető lesz az előadás. Az alapanyagot Marék Veronika Boribon-sorozata, valamint a Boribon muzsikál című, 2011-ben az év legjobb gyereklemezének járó Fonogram-díjat elnyert album jelenti. Ennek dalait szintén Marék Veronika jegyzi, zeneszerzője Tallér Zsófia, előadójuk Mórocz Adrienn, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakosaként a Budapest Bábszínházban töltötte szakmai gyakorlatát, ősztől pedig a társulat tagja.

Gimesi Dóra dramaturgnak, a színpadi szöveg szerzőjének célja az volt, hogy a "marékveronikaságot" megőrizze, hiszen a Boribon-sorozat sikerének az is a titka, hogy a karakterek nagyon pontosak, a nyelve egyszerű, de nem gügyögő, a történetek pedig szintén egyszerűek, de nagyon igazak. Az előadásban Annipannit Mórocz Adrienn alakítja, Boribont ketten keltik életre: a bunraku technikát használó bábot Rusz Judit és a macinak a hangját is kölcsönző Bercsényi Péter mozgatják. A lemezről ismert dalokat Mórocz Adrienn és Bercsényi Péter éneklik. Bence szerepében Szolár Tibort láthatja a közönség, a Cicát Bánky Eszter, Szuszit, a kutyát pedig Kovács Katalin eleveníti meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.