gyerek

Megnyitották a Weöres Sándor-emlékévet

2013.06.21. 16:30
Ajánlom
A száz éve született Weöres Sándor tiszteletére szervezett emlékév hivatalos megnyitóján bemutatták a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét, valamint a Magyar Posta alkalmi feláras bélyegkisívét is.

A június elején indult és várhatóan novemberig tartó emlékév június 20-i budapesti megnyitóján Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a centenárium példátlan társadalmi és kormányzati összefogás révén valósul meg. Felidézte, hogy június elején Weöres Sándor kiadatlan verseit tartalmazó, a Helikon Kiadónál megjelenő életműsorozatot lezáró kötet jelent meg, majd a Petőfi Irodalmi Múzeumban látványos kiállítás nyílt A megmozdult szótár címmel. Hozzátette: ugyanitt szeptember 17-én, 18-án nagyszabású irodalmi konferenciát tartanak.

Balatoni Monika rámutatott, hogy az emlékévvel kapcsolatosan Szombathellyel stratégiai együttműködés alakult ki, a városban Weöres-kávéház nyílt, a Weöres Sándor Színház pedig egy ősbemutatóval készült, a teátrum az alkotó Szent György és a Sárkány című tragikomédiáját mutatja be Valló Péter rendezésében a születésnaphoz kapcsolódva. Az államtitkár szólt arról is, hogy Csöngén június 22-én Weöres Sándor tiszteletére szentmisét tartanak, majd délben a Kossuth Rádióban a csöngei templom harangja kondul meg. Este a Balassi Intézetben kiállítás nyílik, majd 19 órától A teljesség felé című írásának zenei adaptációját adják elő a magyar zenei élet kiemelkedő művészei.

A programok közül kiemelte, hogy "témavonat" indul Weöres Sándor fiatalkori és idősebb arcképével a MÁV Zrt.-vel együttműködésben, a vonat az év folyamán az egész országot bejárja. Rámutatott, hogy júliusban Tusnádfürdőn is felidézik a költő életművét. Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta, hogy a közmédia valamennyi felületén találkozhatnak majd a nézők és a hallgatók Weöres Sándor munkásságát méltató, ismertető műsorokkal, színházi közvetítésekkel, a műsorfolyam részeként ismert magyar közéleti személyiségek fognak Weöres-verseket mondani. A vezérigazgató szerint "öröm és megtiszteltetés" részt venni a közmédia számára az emlékévben. Rámutatott: a közmédiának kötelessége és feladata a magyar kultúra támogatása, megőrzése, valamint értékeinek bemutatása. Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke felidézte, hogy az intézmény már 65 éve bocsát ki az ország jelentős történelmi, tudományos, kulturális eseményeire, évfordulóira emlékérmeket, a magyar irodalom nagyjaira is - például József Attilára, Tóth Árpádra, Madách Imrére, Örkény Istvánra - számos érem emlékezik már.

Kiemelte, hogy az Európai Unió 2005-ben indította az európai pénzverdékkel együttműködésben nemzetközi érmeprogramját, amelynek célja az európai kulturális értékek közvetítése, a numizmatika, a gyűjtőkedv felélesztése. A program keretében a nemzeti bank megemlékezett már többek között Bartók Béláról, Batthyány Lajosról, Reményi József szobrászról és éremművészről vagy például a tokaji borvidékről is. A Weöres Sándor-emlékérmet Tóth Zoltán tervezte, az ötezer forint értékű érem a költőt ülő helyzetben, öltönyben, mezítláb ábrázolja. Gerhardt Ferenc megjegyezte, hogy 2013-ban az európai pénzverdék többek között James Joyce-ra, Stefan Zweigre, Gustave Flaubert-re emlékeznek, ebbe a sorba illeszkedik a Weöres-emlékérem is. Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója kiemelte, hogy az alkalmi feláras bélyegkisívet 30 ezer példányban bocsátották ki, a bélyeget - amelyen versidézetek és könyvillusztrációk láthatók - Nádi Boglárka grafikus tervezte. Szarka Zsolt a tervezőt idézve úgy vélte, olyan bélyeg készült, amelyet Weöres Sándor is kedvelne. A felárral az ifjúsági bélyeggyűjtést kívánják segíteni - jegyezte meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Színház

Csákányi, Grecsó, Lackfi és a Sztalker Zsámbékon

Telt házzal mennek Zsámbékon a nyári színházi és felolvasószínházi előadások, amelyek a város több, emblematikus helyszínén várják a közönséget a Romtemplom és a Bázis vonzásában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.