gyerek

Mozgásszínházi képtárlátogatás a Griffel

2013.03.07. 12:16
Ajánlom
Peti a képtárban címmel zenés mozgásszínházi produkciót mutat be Pinczés István rendezésében március 14-én a zalaegerszegi Griff Bábszínház társulata.

A mesejáték Muszorgszkij zenéjére épül, de a gyermekeknek szánt előadáson Tomita Iszajó zenei változata hangzik el. A rendező szerint ugyanis a gyerekek fantáziáját megmozgatja, ha az előadás kísérőzenéjeként színesebb hangzásvilág szólal meg. A Promenade-ok természetesen ugyanúgy elhangzanak, mint a Muszorgszkij-műben, csak más hangszínnel, a Tuileriák kertjében pedig az eredeti műnek megfelelően zongorajáték hallatszik - mondta el Pinczés István igazgató a sajtótájékoztatón. Hozzáfűzte, sokszínű előadás lesz, a színészek mozognak, táncolnak, klasszikus balettet mutatnak be, a látványvilágot a pantomim- és a bábjáték egészíti ki. A zenés előadáson kevés szöveg hangzik el, a zene és a képzőművészet mellett a mozgásművészeté lesz a főszerep. 

A színházi történet egy képzeletbeli képtárlátogatás, melynek során az eredeti darabban szereplő tíz festmény elevenedik meg. Muszorgszkij (1839-1881) az Egy kiállítás képei című zongoraciklust 1874-ben írta Viktor Hartmann posztumusz kiállításának ihletésére. A festményeket a háttérben vetített képeken láthatja a közönség, mert az igazgató szerint akkor válik komplexszé a színházi élmény, ha a szórakoztatás mellett egy kicsit nevelnek is. Pinczés István szólt arról is, hogy a színészek alkotótársként is részt vettek a produkció létrehozásában: az előadás egyik szerzője maga a társulat, ötleteikkel végig segítették a tíz epizód összefűzését, a cselekmény kidolgozását. A látványt Viktor Hartmann képeinek ihletésére készült, digitálisan animált trükkök teszik teljessé. Peti szerepét a 17 éves Lukács Levente játssza, aki jövőre kezdi el tanulmányait a táncművészeti főiskolán. A többi szerepet Balázs László, B. Szolnok Ágnes, Medgyesi Anna, Báthory Gábor, Benkő Zsuzsanna és Szilinyi Arnold játssza és táncolja. A mozgásszínházi előadás koreográfusa Szepesi Krisztina.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Jazz/World

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.