gyerek

Művészeti nevelés egy sátoraljaújhelyi bölcsődében

2011.08.16. 10:19
Ajánlom
Átadták Sátoraljaújhelyen Magyarország első olyan bölcsődéjét, ahol művészeti nevelésben is részesülnek majd a gyermekek.

Jarasovics Lászlóné, a bölcsődét is magába foglaló Hétszínvirág óvoda vezetője elmondta, hogy az óvodában évek óta sikerrel zajlik egy hasonló program, annak egyes zenei és irodalmi elemeit ültetik át most bölcsődei környezetbe. Ezt az úgynevezett bátorító nevelést elsőként vezetik be bölcsődében, ezzel e területen úttörő munkát végeznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen - tette hozzá.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely fideszes polgármestere annak a véleményének adott hangot, ha az anyáknak már a gyermekek óvodás kora előtt vissza kell menniük a munkahelyre, biztosítani kell a feltételeket a kisgyermekek megfelelő színvonalú fejlődéséhez, épüléséhez. Sátoraljaújhelyen ehhez járultak hozzá a beruházással - mondta a városvezető. Az épület 206 millió forintból készült el, ebből 185 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és itthoni támogatás volt. A geotermikus energiával fűthető bölcsődében 48 gyermekkel foglalkoznak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

A mi Kodályunk – A héten kerül a mozikba a zenetudósról szóló dokumentumfilm

Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től látható Petrovics Eszter zenés ismeretterjesztő filmje.
Vizuál

„A szolgája vagyok a könyveknek” - Interjú Gálos Viktor fotóssal

Hatvan egérfogó, kétszáz tojás, egy halfarok, esetleg egy kiszuperált tévé porcelánnyuszival, felkészülésként pedig több ezer oldalnyi szépirodalmi szöveg elolvasása – alig két hét alatt. Gálos Viktor fotós mesél a néhol vidám, néhol szürreális munkáról, ami a Libri irodalmi díj köteteinek fotói mögött áll.
Színház

A nyáron is látható az év egyik legfelkavaróbb előadása Molnár Piroskával

A dokumentumfilmként, majd könyv változatban is megjelent, mélyen elgondolkodtató Egy német sorsot február elején, nagy szakmai és közönségsikerrel mutatta be az Orlai Produkciós Iroda Molnár Piroska tolmácsolásában, Máté Gábor rendezésében. Az előadás – ami igazi kuriózum, hiszen a színésznő élete első monodrámáját játssza – júliusban és augusztusban hét alkalommal látható a Hatszín Teátrumban.
Plusz

Kőbányára kell utaznunk a legújabb Kolodkóért

A gerillaszobrász két új alkotásával gazdagodott Budapest: ezúttal a Dreher Sörgyárak története ihlette meg Kolodko Mihályt.
Zenés színház

Schiller és Verdi tette halhatatlanná: 475 éve született Don Carlos

A 16. században élt spanyol infáns nevét Schiller drámája és az ennek nyomán született Verdi-opera tartotta fenn, de a történeti igazsághoz egyiknek sincs sok köze.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.