2014 szeptemberében a Chicago elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriában, nem véletlenül. Igazi sztárszereposztásban csendülnek fel a darab örökzöld dalai, az este különlegességét pedig a rendező-koreográfus személye, Bozsik Yvette szavatolja, akinek Cabaret című előadása a színház egyik legnagyobb közönség- és szakmai sikerét hozta.
A történet szerint Roxie Hart egy nap besokall: hidegvérrel lelövi szeretőjét, a halálbüntetés elől pedig a legegyszerűbben úgy tud elmenekülni, ha az ördögien fondorlatos sztárügyvéd, Billy Flynn segítségével a címlapokon próbálja meg tisztára mosni magát. Ehhez azonban a férjgyilkosok királynőjének, Velma Kellynek is lesz egy-két szava, a játszma azonban nem várt fordulatokat hoz.
A musical ősbemutatója 1975. június 3-án volt New Yorkban, a darabot a húszas évek egyik nagy sikerű vígjátéka inspirálta. John Kander és Fred Ebb musicaltörténeti művet írt a rendező-koreográfus és a szövegkönyvet is társszerzőként jegyző Bob Fosse hathatós közreműködésével, a műből Oscar-díjjal jutalmazott film is készült.
A Centrál előadásain Velma Kelly szerepében Jordán Adél, Schell Judit és Szilágyi Csenge, Roxie Hartként pedig Tompos Kátya, Ágoston Katalin és Mórocz Adrienn lép közönség elé. Billy Flynnt Kulka János, Morton Mamát Falusi Mariann alakítja, Amos Hart figuráját Stohl András és Cserna Antal kelti életre, a további szerepekben Botos Éva, Schmied Zoltán, Vati Tamás, Krausz Alíz, Samantha Kettle, Fülöp Tímea, Tallós Andrea, Székely Szilveszter, Kalmár Attila, Gombai Szabolcs, Vislóczki Szabolcs, Feledi János, Gyulai Júlia, Hasznos Dóra és Stohl Luca lesz látható. Az előadás díszlettervezője Khell Zsolt, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina. A produkció zenei vezetője Fekete Mari. Az előadást 2015-ben január 9-én és 19-én játsszák.