gyerek

Növekvő látogatószám a városligeti Nagycirkuszban

2013.12.30. 10:43
Ajánlom
Húsz éve nem volt ekkora érdeklődés a cirkuszművészet iránt, mint 2013-ban, mutatott rá a Cirkusz igazgatója.

Míg 2011 októberében előadásonként négyszáz fő körül stagnált az éves átlag nézőszám, idén év végére a Fővárosi Nagycirkusz stabil nyolcszáz-ezer fős átlagos éves látogatottsággal büszkélkedhet - mondta el ki Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) igazgatója. "Első munkanapomon, 2011. október 5-én a délutáni előadáson hatvanegy fizető néző volt. Két év alatt azonban elértük, hogy stabilan nyolcszáz fő, a decemberi időszakban pedig ezer fő körül mozog az előadások átlagos látogatottsága. Erre 1993 óta nem volt példa" - emlékeztetett az igazgató. A Fővárosi Nagycirkusz életében az idei év több szempontból is nagy jelentőséggel bírt. Kriza Zsigmond felidézte, hogy 2013 volt a Fővárosi Nagycirkusz első nemzeti cirkuszévada, ennek megfelelően nemzeti karakterű produkcióval nyitották a szezont.

"Az év elején általában kevesebben keresik fel a cirkuszt, ennek ellenére A magyar cirkuszcsillagok című előadást két hónap alatt csaknem ötvenezren látták. A következő, öt hónapig futó műsorunk, a Circus Maximus pedig előadásonként hétszáz nézőt vonzott a városligeti épületbe" - részletezte az adatokat Kriza Zsigmond.

Az igazgató szerint a siker annak is köszönhető, hogy a MACIVA több eszközzel is dolgozott a magyar cirkuszművészet korábbi jó hírnevének visszaállításért. Csatlakoztak egyebek mellett a múzeumok éjszakája programsorozathoz, idén első alkalommal megrendezték ennek mintájára a cirkuszok éjszakáját, amelyen a budapesti intézmény mellett három magáncirkuszi társulat vett részt; a Magyar Nemzeti Cirkusz, az Eötvös Cirkusz és a Horse Evolution Show a Balaton partján várta június végén a látogatókat. Nemcsak az előadások minőségével és változatosságával igyekezett a MACIVA megnyerni a közönséget, de megújult a Fővárosi Nagycirkusz fogadótere is, és számos technikai újításra is sor került. "A régi, elavult kép helyett egy igazi hamisítatlan cirkuszi hangulatot árasztó belső enteriőrt alakítottunk ki, valamint teljesen megújítottuk a hang- és fénytechnikát is" - részletezte az igazgató.

Az Univerzum fényei című őszi műsort beharangozó cirkuszparádé talán az egyik legnagyobb újítás volt: a 19. századi amerikai cirkuszi hagyományt felelevenítő kezdeményezés nagy figyelmet keltett. "Október 5-én a Casselly család elefántjaival az élen a teljes cirkuszi társulat felvonult a Városligetben. Az Állatkerti körúton és a Hősök terén végigvonuló forgatag a cirkusz elé visszaérkezve egy látványos ízelítőt adott az esti premier műsorából". A produkció decemberre stabilan ezer látogatót vonzott előadásonként.

A műfaj elismertetésén is sokat dolgoztak a MACIVA kollégái, ennek eredményeként a cirkuszművészet 2011-ben bekerült az előadó-művészeti törvénybe, 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzeti előadó-művészeti szervezetté minősítette a MACIVÁT, 2013-ban pedig a cirkuszművészetet a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény, önálló előadó-művészeti ágként ismerte el.

"A magyar cirkusz jövője egyebek mellett a színvonalas utánpótlás-képzésen is múlik" - hangsúlyozta Kriza Zsigmond. Ezért ebben az évben elindult a Jövő cirkusza program, amelynek keretében az intézmény együttműködést kötött a madridi, a milánói és a torinói cirkusziskolákkal, valamint a Cirkusziskolák Európai Szövetségével (FEDEC) is. Az utánpótlás-képzést szolgálja a modern és gyönyörű Hungária Cirkuszcsarnok felépítése is a régi, használaton kívüli állatház és hippodrom helyén, a Hungária körúti MACIVA művésztelepen. "Ezzel a világviszonylatban is nagyon korszerűnek számító, Közép-Európában pedig egyedülálló központtal minden infrastrukturális feltétel adott ahhoz, hogy a Jövő cirkusza projekt az egész régióban sikeres legyen" - tette hozzá Kriza Zsigmond.

A program szakmai részét képezi az a tehetséggondozó program is, amelynek keretében jövőre szakemberek az egész ország területén keresik majd az ifjú tehetségeket. Azok a fiatalok, akik nehéz helyzetben, hátrányos helyzetű családokban élnek, de tehetségesnek bizonyulnak és felvételt nyernek a Baross Imre Artistaképzőbe, azok taníttatásáról és iskolaidőben a szállásáról is az intézmény gondoskodik majd, valamint egy ösztöndíj rendszer kialakítását is tervezik.

A jövő évi tervekről az igazgató elmondta: az évet a január 9. és 13. között zajló jubileumi, 10. Nemzetközi Cirkuszfesztivállal indítják, amelyen több mint húsz ország csaknem negyven produkciója lesz látható több száz artista részvételével, látványos csoportszámokkal. Emellett két kiemelt eseményre, a MACIVA 60. és a Fővárosi Nagycirkusz 125. születésnapjára is nagyszabású rendezvényekkel készülnek, valamint a jövő évben kétszer is lesz cirkuszparádé, július 12-én pedig a cirkuszok éjszakáját is újra megrendezik.

Programkereső

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.