gyerek

Összművészeti fesztivál Hajdúböszörményben

2011.08.09. 14:49
Ajánlom
Száznál is több programmal jelentkezik idén Hajdúböszörmény összművészeti fesztiválja, a szombaton induló Hajdúhét.

1937-ben az "öreg" hajdúvárosok kulturális és gazdasági megmozdulása volt a Hajdúhét, amelynek rendezői tudatosan törekedtek arra, hogy a múlt és a jelen valamennyi szegletét bemutassák. A hajdúk fővárosában 1994-ben elevenítették fel ismét a programot, amelyen korábban történelmi, néprajzi, egyházművészeti, egészségügyi kiállítás és gasztronómiai bemutató is helyet kapott. Idén augusztus 13. és 20. között is egy összművészeti fesztivál várja a családokat - mondta el Sanyó Gyula főszervező kedden Hajdúböszörményben az MTI-nek. 

A programok közül kiemelte a koncerteket, amelyek felölelik a rock, a jazz, a folk és a könnyűzene műfajait. Itt lesz többek közt a 40 éves Lux Együttes, a Magashegyi Underground, a PG Csoport, ezek mellett grúz és vajdasági magyar tánccsoportok is fellépnek az egyhetes fesztiválon - tette hozzá. A Nemzeti Kulturális Alap által is támogatott Hajdúhétről idén sem fognak hiányozni a gasztronómiai programok és a kiállítások, de a családi kiruccanást fogathajtó-, traktorhúzó- és futóversenyek egészítik ki - tette hozzá Sanyó Gyula.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Vizuál

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt. 
Plusz

Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály

A „flow”-elmélet atyja 87 éves volt.
Színház

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Zenés színház

21. századi összművészet – újra műsoron Az úrhatnám polgár

Az elmúlt évad végének izgalmas összművészeti produkciója volt a Molière és Lully közös alkotásából, Az úrhatnám polgárból készített, modern környezetbe helyezett előadás, melyet idén három alkalommal láthat a közönség.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.