gyerek

Otthon vannak Egerben

2013.06.25. 13:02
Ajánlom
A tavaly Egerbe költöző Kaláka Fesztivál június 27-30. között ismét várja a látogatókat, ahol idén Bródy Sándorral és Gárdonyi Gézával foglalkoznak kiemelten.

"Itthon van Egerben" szlogennel az idei fesztivál Eger két nagy írójára, a százötven éve született Bródy Sándorra és Gárdonyi Gézára fókuszál. Bródy Sándorra kiállítással emlékeznek, Gárdonyira verseinek megismerésével, megismertetésével hívják fel a figyelmet. A „Gárdonyi, a költő" dalnokpályázatra hatvanhat dal érkezett, ebből tizenhét produkciót javasolt a zsűri (Kaláka együttes) bemutatásra. Ezeket hallhatja a közönség június 30-án délután az Eszterházy téren.

Június 27-én csütörtökön Cseh Tamás-kiállítással kezdődik a fesztivál az Eszterházy Károly Főiskolán, ahol a legendás előadóművész képzőművészeti műveiből láthat válogatást a közönség. (Cseh Tamás a Líceum diákja volt, idén lenne hetvenéves.) Ugyancsak csütörtökön a Líceumban este Verskoncert Lackfi Jánossal, Varró Dániellel, a Kosborral, az Aphoniával és persze a Kalákával.

Az idei fesztivál esti koncertjei ismét a Várban lesznek. Itt fellép többek között Palya Bea, a Hot Jazz Band, a tavalyi Felszállott a páva című televíziós népzenei tehetségkutató verseny győztese, a Parapács együttes, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), a Montanaro-duó, a Cimbaliband, a Napra és természetesen a Kaláka együttes. A napközbeni programok az Eszterházy téren kerülnek sorra. Itt lesz reneszánsz muzsika (Musica Aulica), boros magyar népzene (BorFolk), az egri vár ostromát bemutató bábjáték (Lázár Attila), country muzsika (Double Steel Country Band) és még sok zene és kézműves vásár. Itt tartják a hagyományos Gyerekfesztivált is. 

Filmvetítések a Kis Zsinagóga Galériában, éjszakai táncházak a Bartakovics-házban, ökumenikus istentisztelet a fesztiválon fellépő művészek közreműködésével az egri Ciszterci templomban. Az Eger-regE Túrában idén Bródy- és Gárdonyi-emlékhelyeket lehet felkeresni. Június 28-án pénteken délután 17 órakor az Érsekkertben, a Bródy-Gárdonyi szoborcsoport mellett kialakított „Múzsák ligetében" elültetik a Kaláka Fesztivál fáját a két nagy íróra emlékezve.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György beszédével avatták fel a Ligeti György utcát

A BMC mellett található, hajdani Imre utca vette fel Ligeti György nevét az évforduló alkalmából. Az avatóünnepségen jelen volt a zeneszerző özvegye, Ligeti Vera, valamint fia, Lukas Ligeti.
Vizuál

Magyar siker Cannes-ban – mutatjuk a fesztivál legnagyobb nyerteseit

A világ legrangosabb fesztiváljának fődíját Justine Triet francia rendező kapta, aki filmjében a független nőket érintő társadalmi előítéleteket vizsgálja. Buda Flóra Anna 27 című animációs filmjét a legjobb rövidfilmnek választották.
Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.