A kiindulópont a Királyi Lépcsőház, így egyből adja magát a lehetőség, hogy királyt válasszunk. Apró, szöszke kisgyerek - természetesen koronával és bíborpalásttal - masírozik Makaróni oldalán, a hű szolgák (mi, többiek) sorfala között. A Székely Bertalan-terembe érkezve azonban ismét mindenki szóhoz/főszerephez juthat, csak meg találnia a négy évszak valamelyikét a mennyezeten. Ráadásul bepillantást nyerhetünk az esti előadásba is: Hamupipőke története elevenedik meg a színen, pontosabban a képernyőn. Igaz, nem a Disney-változatról van szó, de a gyerekek így is fellelkesülnek. Kodály Zoltán és Bartók Béla szobra közt idegenül hat a plazmatévé és a DVD-lejátszó. A képet Makaróni hatalmas csokornyakkendője, bumfordi szemüvege és bozontos frizurája pedig csak még szürreálisabbá teszi.

Utunkat folytatva "habos ruhás" hölggyel találkozunk - talán pont ő a jó tündér, aki üvegcipőt és gyönyörű ruhát varázsol Hamupipőkének. A turistacsoportok közt lavírozva a karmester folyamatosan mesél, magyaráz arról, mi is az a proszcénium, vagy épp mire szolgáltak a különböző méretű székek. (Elárulom: az uralkodók hajdanán a számukra legkényelmesebbet vitették be a páholyukba.) Az operai etikettről a jegyszedő néni tart rövid felvilágosítást. Bár szerencsére úgy tűnik, a "kapcsold ki a mobilodat", "ne egyél előadás alatt" és "ne ragaszd a rágód az ülés aljára" frázis nem ismeretlen a gyerekek előtt.

A büfében maga Lotz Károly és Ybl Miklós hajol a tervrajzok fölé. Szakállukat vakargatva, szivarral kezükben igyekeznek megtalálni a lehető legjobb megoldásokat az épület tökéletesítéséhez. Ám a dirigenspálca továbbra sincs meg. Előkerül viszont Hamupipőke karperece, majd fél pár cipője. A lépcsőfordulóban furcsán ismerős fiatal lány mossa épp a követ. Igyekezne, de csoportunk megnehezíti munkáját. Mentségünkre legyen mondva, a jelmeztárba tartunk, mely az első, igazán különleges állomás. Hatalmas asztalok, körbe pedig csupa szekrény. A jelmezek otthonának így is csak töredékét láthatjuk, hisz valójában 400 gardrób van a házban, és minden előadásnak megvan a sajátja. Most épp a Norma ruhái lógnak a fogason, de a kíváncsi gyerekek beleshetnek Hamupipőke szekrényébe is.

A statisztaöltözők folyosójáról a díszletfestők műtermébe jutunk. A falon még mindig látható Lotz Károly egyik vázlata. A festett terek után a zsinórpadláson keressük a pálcát, majd egy próbateremben. Igaz, a szűk hely miatt oda csak a gyerekek juthatnak be. A próba hangjai a folyosóra is kiszűrődnek, de az érdekes történetekről ezúttal lemaradunk. Kárpótlásként a nagyszínpad "esőkórusa" csak nekünk játszik. A szélgép és a "mennydörgéslemez" használatának megismerése után összeáll a zenekar, s a gyerekek Makaróni vezénylésére a nyári záporból hatalmas vihart támasztanak pillanatok alatt.

Expedíciónk végül a nézőtéren ér véget, ahol a zenekari árokban a pálca is előkerül - hisz hol máshol is lehetne, mint a helyén, a pulpituson. Makaróni egyből el is kezdi a próbát, s ízelítő gyanánt meghallgathatunk egy részletet Rossini operájából. A függöny mögül ismerős lány lép a színpadra, a lépcsőházi takarító mosolyog ránk újra, a hercegen pedig a jelmeztárban látott öltözet virít.

Újra feltűnik Lotz Károly és Ybl Miklós is, hogy az Operaház tervrajzának másolatát adja át mindenkinek búcsúzóul. Útban a ruhatárhoz a gyerekek kipirult arccal mesélik élményeiket. Bízzunk benne, hogy a játékos történet, a zenei ízelítő és az izgalmas barangolás legalább néhányukat visszacsábítja még az Opera falai közé.