gyerek

Pom Pom játszótér lesz Budán

2014.07.24. 11:12
Ajánlom
A Vuk és Rumini játszóterek után újabb tematikus játszóteret építenek az I. kerületben, ezúttal a Pom Pom című rajzfilmsorozat alapján - számolt be róla a hvg.hu.

A Naphegyen Pom Pom meséi elevenednek meg egy újabb tematikus játszótéren Budán - írja az I. kerület önkormányzatának közlése alapján a hvg.hu cikke. Az építési munkálatok július 23-án kezdődtek meg. Ugyancsak szeptemberre bővíti ki az önkormányzat a gellérthegyi Vuk játszóteret.

A Pom Pom játszótéren a meglévő játszótér felújítása után a gyerekek többek között Festéktüsszentő Hapci Benő házában, a Madárvédő Golyókapkodó és Gombóc Artúr házában élhetik újra a kalandokat. De helyet kap a Radírpók, a Szomorú Szamovár és a mesebeli hirdetőoszlop is. Egy padon maga Picúr és Pom Pom várja majd a gyerekeket.

Az építési munkálatok július végén kezdődnek meg a Naphegy téren, a kivitelező vállalta, hogy az ütemezést úgy alakítja, hogy lehetőség szerint csak részlegesen kelljen lezárni a játszóteret. A kivitelezés utolsó szakaszában, várhatóan augusztus második felében teljesen lezárják a területet.

Szeptembertől megújult játszótér várja majd a gellérthegyi gyerekeket is. Itt a közkedvelt Vuk játszóteret bővíti ki az önkormányzat, többek között Karak odúját és rókalyukakat is álmodtak a tervezők a Bérc utcába.

A látványterv ide kattintva nézhető meg nagy méretben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Klasszikus

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Klasszikus

Így szóltak azok a hangszerek, amikre Mozart, Haydn, Händel vagy Beethoven komponáltak

A Felvilágosodás Korának Zenekara jóvoltából most egyesével meghallgathatjuk, milyen hangszerekre írták műveiket a legnagyobb klasszicista és barokk szerzők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.