gyerek

Rajzfilmünnep – mert mozizni jó

2012.05.16. 15:00
Ajánlom
A KEDD animációs műhely az Aegon Magyarország Zrt. támogatásával idén is megrendezi az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet 2012. május 27-én.

Az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep az ország számos pontján rajzfilmekkel teli, értékes, családi mozi programokat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A filmes programban magyar és nemzetközi klasszikus és kortárs művek szerepelnek, olyan egész estés vagy rövid animációs filmek, amelyek meghatározóak az animációs műfaj területén. A hagyományteremtő szándékkal 2011-ben útjára indított, évenként megrendezésre kerülő esemény célja, hogy közvetítsék a rajzfilm értékét a családoknak, és megismertessék őket a magyar és nemzetközi rajzfilm múltjával és jelenével, illetve hogy a legújabb alkotások eljussanak a gyerekekhez - mondta M. Tóth Géza, a KEDD Stúdió alapítója és vezetője, aki éppen Stuttgartból tért haza, ahol három évtizede minden évben animációs fesztivált rendeznek, amely az animációs szakma egyik legnagyobb eseménye. M. Tóth Géza itt bemutatta a 10 éves KEDD animációs stúdiót, részt vett a nemzetközi versenyprogram zsűrijében, és tartottak egy Csodálatos mandarint-előadást is.

A Rajzfilmünnep kedden tartott sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmmúzeumban az Uránia üzemvezetője, Tillai Zsuzsa arról tájékoztatott, hogy a tavalyival ellentétben idén ingyenes lesz a program a moziban, s a jól ismert Macskássy-rajzfilmek mellett a Bogyó és Babócát, a János vitézt, a Háry Jánost és a Macskafogót láthatják majd az érdeklődők.

Sárossy Zsuzsanna főszervező elmondta, hogy a tavaly 21 csatlakozó városok száma idén 29-re duzzadt (Cegléd, Debrecen, Dunaföldvár, Dunaújváros, Gödöllő, Győr, Gyula, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kazincbarcika, Miskolc, Nyíregyháza, Orosháza, Pápa, Salgótarján, Szarvas, Szeged, Szentendre, Szerencs, Szolnok, Szombathely, Tapolca, Tatabánya, Vác, Várpalota, Zalaegerszeg). A fővárosban idén is az Uránia Nemzeti Filmszínház a kiemelt helyszín, továbbá bekapcsolódott az Europark, a GOUBA a Gozsdu Udvarban, a KeddShop, a Művész Artmozi, a Toldi Artmozi és az Örökmozgó Filmmúzeum. Utóbbi helyszínen délelőtt 10 órától este 6-ig mesemaratont tartanak magyar és külföldi filmekből, este 7-től pedig a felnőtteknek vetítik a Gusztáv-sorozatot.

Május 27-én 8 filmforgalmazó partner 88 filmjével, közel 50 helyszínnel és 270-280 programmal (vetítések, városok által kifejezetten a rajzfilmünnep köré szervezett kísérőprogramok, köztük kiállítás) várják a látogatókat a gyereknapon. Sárossy Zsuzsa felidézte, hogy áprilisban képregénypályázatot hirdettek 3-7, valamint 8-14 évesek számára, amelyre a május 11-i határidőig 100 pályamű érkezett. A díjátadó május 27-én az Urániában lesz, a nyeremények között találhatók alkotók által dedikált DVD-k, KEDD Shop vásárlási utalvány és Aegon ajándékcsomag is.

A Magyar Digitális Filmarchívum (ManDa) 2009-ben az Animáció Világnapja alkalmából felavatta Macskássy Gyula szobrát az Uránia Nemzeti Filmszínház földszintjén - mondta Orosz Annaida filmszerkesztő. A magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy 100. születésnapjának emlékére filmjeiből egy 60 perces mesefilm válogatás készül a MaNDA jóvoltából. A Rajzfilmünnepre megjelenő DVD a rendező mesefilmjeiből és egyedi animációs filmjeiből készült sorozat első válogatása, amelyen látható többek között A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1950) és a Két bors ökröcske. A külföldi kulturális intézetek, nagykövetségek jóvoltából európai filmek is szerepelnek majd a programban: Lengyelországból régi filmek érkeztek, de például a dánok a legfrissebb 3D-s produkciójukat, a franciák pedig a tavalyi Oscar-jelölt filmjüket bocsátották rendelkezésre, emellett észt és holland alkotások is megtekinthetők.

A szervező KEDD Stúdió kiemelt tevékenységének tekinti a magas szakmai igénnyel készített gyermek és ifjúsági animációs filmek gyártását, valamint az óvodás- és iskoláskorú közönség vizuális nevelésének támogatását, szakkörök, filmklubok és fesztiválok szervezését. A KEDD Animációs Stúdió, számos elismert animációs kisfilm szerzője és népszerű gyermektartalmak készítője 2010-ben elkészítette a Bogyó és Babóca mesék film változatát, majd a kapcsolódó termékek forgalmazására létrehozta a Keddshop online áruházat.

M. Tóth Géza saját terveiről elárulta, hogy egy újabb egyedi filmen dolgozik, amely remélhetőleg nyár közepére készül el, emellett várható a Bogyó és Babóca harmadik szériája, de szeretnének egy egész estét filmet is készíteni Bartos Erika mesefiguráival.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.