gyerek

Rajzpályázatot hirdet a Vasúttörténeti Park

2014.09.30. 14:37
Ajánlom
A Vasúttörténeti Park és a MetLife Biztosító Zrt. első alkalommal hirdet közös rajzpályázatot háromtól hét, illetve héttől tizenkét éves korú gyerekek számára, "SIHU és én – egy nap a kedvenc vonatommal” témakörben.

Európa legnagyobb vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park 2000-ben nyitotta meg kapuját és azóta nagy sikerrel működik. Az elmúlt közel tizenöt év alatt számos szakmai-, illetve gyerek- és családi programot szerveztek a Parkban, sok a visszajáró vendég, akik igénylik a vonatokkal és vasúttal kapcsolatos tematikus rendezvényeket.

A Park vezetősége szeretné, ha minél több gyermek ismerkedne meg a vasút történetével, a vasúti közlekedés szabályaival, a vasúti technikai fejlődésével, mindezt kötetlen, néhol játékos formában. Ezt népszerűsítendő, a Vasúttörténeti Park megálmodta SIHUt, a gőzmozdonyt, aki a múzeum hivatalos „kabalája". SIHU elkészítésekor a Parkban található 109.109-es nagy gőzmozdonyt vették a tervezők alapul, hogy némiképp életszerű legyen a jelmez a gyerekek számára. SIHU minden parkos eseményen házigazda, lelkesen várja a gyerekeket és családjukat, illetve számos interaktív programra, így a kerti vasútra, fordítókorongra, hajtányozásra invitálja őket.

Szeptember 15-től a Vasúttörténeti Park a MetLife Biztosító Zrt-vel közösen rajzpályázatot hirdet háromtól hét, illetve héttől tizenkét év közötti gyerekeknek, ahol megmutathatják rajz formájában, hogy hogyan is képzelik el egy napjukat SIHUval. A gyerekek készíthetnek rajzot, festményt, kollázst, montázst és mozaikképet. A pályamunkákat október 15-ig kell elküldeni postai úton vagy emailben. A beérkezett pályamunkákat a múzeum október 21 - november 2. közötti időszakban ki is állítja az Orient-csarnokban. Az október 20-án kihirdetett, kategóriánkénti első három helyezett értékes nyereményekkel gazdagodik, így például éves családi parkos belépőjeggyel, illetve MetLife ajándékcsomagokkal.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Aki a lányok miatt képezte magát – 85 éves Woody Allen

Az Annie Hall és még számtalan fanyar humorú film alkotója, Woody Allen december 1-jén ünnepli nyolcvanötödik születésnapját.
Vizuál

Vásároljon bérletet, mentse meg a Cirko Mozit!

A Cirko-Gejzír Mozi közönsége segítségét kérni, és egy olyan bérletet kínál, amely onnantól érvényes, amikor a tulajdonosa használni kezdi. De nagy segítség számukra, ha már most megveszi.
Zenés színház

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Zenés színház

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.
Vizuál

Elhunyt moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeum volt elnöke

98 éves korában, koronavírus-fertőzésben elhunyt Irina Antonova, a világhírű moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeum volt igazgatója, aki 52 év után, 2013-ban vonult vissza az intézmény éléről.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.