gyerek

Rendhagyó tanévnyitó Csoki-koncert Liszttel

2011.08.30. 16:00
Ajánlom
Szeptember első vasárnapjára rendhagyó tanévnyitót hirdet a Hungarofest Nonprofit Kft. a Kopaszi gátra. Az eseményen óvodás és kisiskolás egyaránt megtalálhatja a számára legkevesebb szórakozást, a koncertek, közös éneklések és hangszerbemutatók forgatagában. A programon fellép Szalóki Ági és zenekara, valamint a Csillagszemű Táncegyüttes is.
0A9C1D85-F346-43B5-99B4-7A2BD659CF95

Csillagszemű táncegyüttes - Liszt-maraton

A Hungarofest 2009. május óta minden hónap harmadik vasárnapján rendezi nagy sikerrel a Csoki koncerteket. A szeptember 4-i rendhagyó alkalom idén a tanévnyitás és a Liszt Év alkalmából valósul meg, számos zenés-játékos élményt nyújtva a gyerekeknek az iskolakezdés első napjaiban. A különleges Liszt tanévnyitó rendezvényen olyan programokat ajánlunk, melyek éppoly egyediek, mint a Csoki koncert ezen rendhagyó állomása, ahol a gyerekek és családjaik játékosan tanulhatnak és tudhatnak meg ezernyi érdekességet hazánk egyik legnagyobb zeneszerzőjéről, izgalmas hangszerekkel barátkozhatnak össze, s felejthetetlen élményben vehetnek részt. A program keretében 11:00 órakor fellép Szalóki Ági és zenekara Gingalló című „családi lemezével", 16:00 órakor pedig a Csillagszemű Táncegyüttes. A koncerteken a gyerekeket Lukácsházi Győző vezeti a zene világába.

A sokszínű játékos programok 5 fő tantárgy köré épülnek: testnevelés, földrajz, matematika, technika, ének-zene, amelyből minden résztvevő gyerek megtalálhatja a neki kedves szórakozást, legyen az Liszt élelút memória játék, történelmi arckép curling, Liszt jubileumi számkidobós, játékos hangszer és rajzóra, papírmárványozás, karmesteri pálca-, vagy csodakocka készítés. A gyerekek matricagyűjtő-könyvjelzőt is kapnak, amire a játékos helyszínek állomásain matricát gyűjthetnek és kvízlapot tölthetnek ki, majd az utolsó állomáson beválthatják csokoládéra, órarendre és pecsétre a Csoki koncert füzetbe. (A Csoki koncert füzetbe a gyerekek minden hónap 3. vasárnapján az adott eseményen pecsétet kapnak, amiből 9-et összegyűjtve decemberben ajándékot kapnak.)

Időpont: 2011. szeptember 4. (vasárnap) 11:00-17:00 között

Helyszín: Öböl XI. kerület (Kopaszi-gát) Lágymányosi-híd felőli bejáratától egészen a játszótérig

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.