Német nyelvterületen a Rozsda lovag-musicalek iskolai előadásainak nagy hagyománya van, hiszen a sorozat eredetileg pontosan abból a célból készült, hogy az iskolás korosztály számára lehetőséget teremtsen arra, hogy játékosan ismerkedhessen a zenei világ sokszínűségével. A mesekönyvet CD egészíti ki, és természetesen nem hiányoznak a dalok kottái sem, ennek segítségével pedig a gyerekek akár iskolatársaikkal, akár családi körben előadhatják a musicalt. A lehetőség tehát adott volt, a Gemini Gyerekkönyv Kiadó és a Fidelio pedig versenyt hirdetett meg a 2011/2012-es tanévre a gyermekkönyv sorozat színpadi változatának bemutatására. A résztvevő közösségek a Rozsda lovag egy kiválasztott darabját vihették színre a kiadó szakmai támogatásával. A felhívásra több előadás is született országszerte, melyek versenyen kívül is bemutatásra kerültek, de a megmérettetésre csak a legbátrabbak vállalkoztak. A versenyt minden bizonnyal a következő tanévben is kiírják, azaz itt az ideje, hogy aki - lett légyen szülő, pedagógus vagy gyermek - még nem ismerné a musicalkönyvet, részt vegyen játékunkon! Öt olvasónkat ajándékozzuk meg a Rozsda lovag-sorozat köteteivel, amennyiben az alábbi kérdésre a helyes választ jelölik meg 2012. június 1. 12:00-ig:
Ki a Rozsda Lovag musicalkönyv magyar változatának zenei rendezője?