gyerek

Rumini nagyfiú lett

2015.05.13. 10:03
Ajánlom
Századik alkalommal játsszák a Rumini című produkciót a Pesti Magyar Színházban: Berg Judit színdarabjának jubileumi előadását május 17-én, vasárnap délután láthatja a közönség.

A Pesti Magyar Színház 2011 decemberében mutatta be a Rumini című darabot, azóta mintegy 60 ezer gyermek és felnőtt ismerhette meg a Szélkirálynő nevű vitorlás sűrűn bajba kerülő hajósinasának kalandjait.

Berg Juditot, a darab szerzőjét alkotói pályája második évétől végigkísérte Rumini. "Bár nem ez volt az első könyvem, de ez az első regényem, és az első, amivel díjat nyertem. Ha más munkámat esetleg nem ismerik, erről a kalandregény-sorozatról mindenki tud" - mondta az író. Eddig összesen hét kötet született meg, négy klasszikus történet, egy színdarab, egy levél- és egy naplóregény. "Éppen most írom az utolsót, mert úgy érzem, semmi nem tarthat örökké, és Rumini már egészen nagyfiú lett, akinek el lehet engedni a kezét" - fogalmazott Berg Judit.

"Izgalmas volt megélni, hogy míg a regényben leírtak teljes egészében az én egyedüli szándékomat és gondolataimat tükrözik, addig a színdarabban a rendező változtatást kér, a színészek rögtönöznek, és néha az egész jelenet másmilyen lesz, mint ahogy én azt elképzeltem" - fogalmazott a darab írója. Példaként említette Molyra reklámszlogen-szerű megszólalását, amelyet Kubik Anna kért az egyik próbán, másnapra ő megírta, és így került a darabba. "A regényíró munkáját az alkotói magány jellemzi, míg a színműíró a próbafolyamattal együtt alakítja ki a végleges szövegkönyvet, így tulajdonképpen elmondható, hogy a Rumini színrevitele közben tanultam meg a csapatmunkát" - tette hozzá.

Berg Judit elmondta: Méhes Lászlóval, a darab rendezőjével a mai napig tartja a kapcsolatot, csakúgy mint azokkal a színiakadémistákkal, akik a színészek mellett elsőként játszották a darabban a bandatagokat, ferriteket, pillangókat és matrózokat. "Színházi emberek azt jósolták, körülbelül 50-60 előadásra számíthatunk, de én a szívem mélyén úgy éreztem, meglesz a 200 is - nos, a 100. mindenesetre elérkezett" - jegyezte meg.

Horváth Illés, a darab címszereplője azt mondta: a Rumini az első, és ezidáig az egyetlen gyerekdarab, amelyben szerepel. A gyerekközönség lelkesen követi a történetet és élénken reagál mindenre. "Ez felemelő és inspiráló, nagyon jó érzés Ruminit játszani" - tette hozzá. "100. előadást játszani, különösen címszereplőként, nagy dolog, ráadásul mindezt négy év alatt teljesítettük, és gyakorlatilag végig telt házak előtt - emelte ki Horváth Illés. "Voltunk az előadással iskolákban, játszottuk szabadtéren, rádiójátékot is forgattunk, egyszóval folyamatosan jelen van az életemben Rumini" - mondta a színész.

A darabban Rumini és társai nagy bajba keverednek, hiszen a Ferrit-sziget gonosz úrnőjének életveszélyes kelepcéje várja őket, ahonnét csak fortélyok, leleményesség és önfeláldozó bátorság révén lehet szabadulni. A jubileumi előadásra az alkotók dedikálással és meglepetéssel készülnek, az ünneplés előadás után a színpadon sem marad el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.