gyerek

Saját élménnyé tenni a gyereknek

2010.11.16. 13:42
Ajánlom
A Budapest első és Magyarország egyik legnagyobb színházi nevelési társulataként ismert Káva Kulturális Műhely programjairól, belső munkájáról és nemzetközi projektjeiről beszélgettünk a Marczibányi téren Gyombolai Gábor és Romankovics Edit színész-drámatanárokkal és Mikó Krisztinával, a Káva kommunikációs vezetőjével.

- Kik voltak a Káva életre hívói, és honnan jött a motiváció, hogy egy 1996-ban még viszonylag ismeretlen pedagógiai módszer egyik úttörői legyetek?

Mikó Krisztina: Az alapító tagok, Gyombolai Gábor, Romankovics Edit, Scholtz Anna, Sereglei András és Takács Gábor mind egy csapatból jöttek Gödöllőről, még az akkori Kerekasztal Színházi Nevelési Központból Kaposi László vezetésével. Kaposi volt az, aki angliai tanulmányai után elkezdte ennek a módszernek a magyar viszonyokra való átültetését. 1996-ban, a Káva megalapítása előtt az első tagok tulajdonképpen csak egy-egy foglalkozást akartak létrehozni, ez egyfajta szárnypróbálgatás volt itt a Marczibányi téren. Majd rájöttek, hogy ezt ők is képesek önállóan csinálni. A csapat egyre bővült az évek során, nagyjából mostanra állandósult.

- Hogyan értelmezitek a művészetpedagógiai koncepciótokban szereplő "konstruktív pedagógiát", amivel a drámapedagógia módszerét rokonítjátok?

Mikó Krisztina: Mi azt látjuk és valljuk, hogy magát a pedagógiát színházi és dramatikus eszközök nélkül sikeresen alkalmazni nem igazán lehet. A drámapedagógia és a konstruktív pedagógia esetében tehát olyan határterületről van szó, mely egyszerre színház és nevelés, mégis elsősorban pedagógia, amihez a színház eszközként járul. Az az attitűdbeli változás, amit a komplex színházi nevelési programok (TIE - Theatre in Education) vagy bármilyen nevelés során el akarunk érni, az átérzés nélkül sokkal gyorsabban, könnyebben kimosódik a gyerekből, mint ha bevonjuk a tanítási drámát vagy a színházi nevelést, és saját élménnyé tesszük számára.

- Hogy zajlik egy 180 perces foglalkozás a gyerekekkel? Mennyire nehéz bevonni az osztályokat?

Gyombolai Gábor: Eleinte valóban három-négy órásak voltak a foglalkozások, amikben egy hosszabb, negyven-ötven perces színházi rész után következett a feldolgozás. Majd később ez kisebb, egymást váltó részekkel variálódott, az utóbbi időben pedig abba az irányba tartunk - és ez látszik izgalmasnak -, hogy a kettő erősen egymásba csúszik és rövidül, tömörebbé válik. Az Apalabirintussal, melyben Kárpáti Péter dramaturgként vett részt, épp az ötödik előadáson vagyunk túl a mai napon, és ebben a "bevonás" a többi előadáshoz képest egy kicsit máshogy történik. Itt nagyon természetesen mozdul át a foglalkozás abba, hogy elkezdünk hozzájuk beszélni, mivel eleve nagyon közel, szinte mellettünk ülnek a színházi jeleneteknél. A technikát már az elejétől fogva úgy vezetjük fel, hogy viszonylag természetes legyen az, hogy én megszólítom, ő pedig idővel válaszol. Én azt látom, hogy ez működik náluk.

- Mi van akkor, ha valaki avatatlanul jön ide, és nem sikerül bevonni?

Romankovics Edit: Természetesen nincs erőszak. A kivárás azonban fontos technika, mivel a korábbi tapasztalatok alapján nem gondoljuk azt, hogy aki a leghangosabb, aki a legjobban előtérbe tolja magát, azt sikerült a legjobban bevonni. Könnyen lehet, hogy az, aki végig hallgatott a foglalkozáson és csak figyelt, abban gyakran mélyebb vagy komolyabb dolgok, változások történnek, és csak a foglalkozás végére nyílik ki. Egyik gyerekbe sem láthatunk bele, de attól ő még sok dolgot átél.

- Mi az a módszer, amivel az egyes problémakörök feldolgozásának nekiálltok?

Romankovics Edit: Próbálunk olyan témát keresni, ami az adott korosztálynak aktuális és érdekes lehet, ugyanakkor egy fontos szempont, hogy minket is érdekeljen, legyenek hozzá igazi kérdéseink. Mert ez a műfaj nem arról szól, hogy mi tudunk valamit, és azt átadjuk. Olyan kérdéseket keresünk, amik számunkra is feszítő érzéseket keltenek, és annak az adott korosztálynak is az lehet. Tapasztaltuk, hogy ha mi könnyen megválaszoljuk az adott kérdéseket, vagy túl egyszerű válaszaink vannak rá, akkor abból valószínűleg nem lesz jó alapanyag. Akkor működik, ha nekem is valóban kérdés és kín például egy társadalmi probléma.

- A drámatanári képzés itthon még komoly akadályokkal küzd. Doktori iskola nincs, de az alapképzéshez szükséges tudás megszerzése is csak "továbbképzés" formájában létezik. Ti hogyan fejlesztitek magatokat?

Mikó Krisztina: A Magyar Drámapedagógiai Társaság által tartott 120 órás drámapedagógiai képzésen itt mindenki részt vett, de a továbbképzés valóban problémát jelent. A Kávánál ezt a hiányt pályázatok segítségével javítjuk. Ilyen pályázásoknak köszönhetően látogatott el hozzánk Uta Platte, aki a színházi nevelés világszerte elismert szakembere, valamint Dorothy Heathcote, a tanítási dráma "istenanyja", aki képzést tartott a Marczibányi Téri Művelődési Központban nemcsak nekünk, hanem a hazai drámás szakmának. Szintén pályázatok segítségével jártunk az angliai Big Brum csapatnál, illetve a vezetőjük, Cris Cooper többször ellátogatott hozzánk. Valamint fontos megemlíteni a DICE-t (Drama Improves Lisbon Key Competences in Education - A dráma fejleszti a lisszaboni kulcskompetenciákat az oktatásban - a szerk.), ami egy Európai Unió által központilag támogatott, tizenkét ország szervezeteit átfogó, nemzetközi kutatási program. A projekt kezdeményezője és vezetője a Káva. Ezt október 25-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szervezett konferencia indította el, majd a kutatáshoz készült két kötet, és az eredmények bemutatására december 10-én a Nemzeti Színházban kerül sor egy magyar konferencia keretein belül. Mindez a Káva eddigi történetének legnagyobb szakmai projektje, ami fontos változásokat idézhet elő Európa-szerte.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.