gyerek

Sebő-Kaláka-ikerlemez Weöresnek dedikálva

2013.12.04. 16:26
Ajánlom
Megzenésített Weöres Sándor-verseket tartalmazó ikerlemezt mutatott be december 3-án a Gryllus Kiadó; a lemezekre a Sebő együttes és Kaláka együttes válogatott a költő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Gryllus Dániel a december 3-i budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Kaláka együttes tizenhét dalt, a Sebő együttes huszonkilenc dalt választott a két lemezre, amelyekkel egyfajta keresztmetszetet adnak Weöres Sándor énekelt életművéből. A lemezek belső borítóján Weöres Sándor üdvözlő szövege olvasható a saját kézírásával. A zenész felidézte, hogy a két zenekar a hatvanas évek vége óta "muzsikálja" Weöres Sándor verseit, az eltelt években összegyűlt megzenésítésekből akár négy lemezt is összeállíthattak volna.

A Sebő együttes három lemeznyi anyagból, a Kaláka 55-60 dalból választotta ki végül a korongokra kerülő felvételeket. A dalok között vannak hosszabb-rövidebb versek, műfordítások is, például Szergej Jeszenyin A kék tűzeső vagy Robert Burns Ha mennél hideg szélben című alkotása, valamint először hallható az Összekevert újságcikkek című próza, amelyet a költő a Rádiókabaré számára írt újságcikkek alapján, a Kaláka pedig megzenésítette. A Kaláka lemeze Az éjszaka csodái című verssel zárul.

Gryllus Dániel kiemelte, hogy a két lemez kiegészíti egymást, csupán egy alkotás, az Első szimfónia (Jubilus, Himnusz a naphoz, Valse Triste, Haláltánc) hallható mindkét korongon. A Sebő együttes lemezéről megjegyezte, hogy azon "csupa sláger" hallható, így például a Tekereg a szél, A tündér vagy a Fut, robog a kicsi kocsi.

Sebő Ferenc rámutatott arra, hogy Weöres Sándor több versét eleve dallamra írta, példaként a Galagonya című híres versét említette, amely egy magyar nóta dallamára született. A zenész-népdalkutató felidézte személyes találkozásaikat a költővel, számos alkalommal fordult hozzá tanácsért ritmikai kérdésekben. Szerinte Weöres Sándor a 20. század egyik legnagyobb költője, akinek elég volt hallania egy dallamot, egyből tudott rá verssorokat rögtönözni.

Gryllus Dániel a Gryllus Kiadó újdonságait is ismertette, például a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely a kortárs erdélyi irodalom huszonnégy alkotójától közöl mintegy kétszáz verset. Ezek közül a Kaláka huszonnégyet meg is zenésített. A versciklusok mindegyikét más-más - összesen tizennégy - Erdélyben alkotó grafikusművész illusztrálta - hangsúlyozta a kiadó vezetője. Kiemelte, hogy a csíkszeredai Gutenberg Kiadóval közös kötetet, mint ahogy a Hangzó Helikon-sorozat darabjait, ezentúl a Kaláka Zenebolt fogja forgalmazni.

A Kaláka az idén is karácsonyi turnéra indul, ezúttal Szlovákiában lépnek fel számos alkalommal Kassától Pozsonyig a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorukkal. Az ikerlemezek anyaga a centenáriumi évet záró koncerten, január 22-én, a költő halálának 25. évfordulóján lesz hallható élőben a Művészetek Palotájában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Vizuál

Itt a Kisasszonyok előzetese Meryl Streeppel és Emma Watsonnal

Igazi sztárparádés feldolgozás érkezik Luisa May Alcott klasszikusából.
Klasszikus

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Tánc

Egyik rabszolgaságból a másikba

Az Út a királyi operába című portréfilm lehetett volna negédes mese egy mulatt fiúról, aki a világon elsőként táncolhatta sötét bőre ellenére Rómeót. Szerencsére azonban Icíar Bollaí rendezőnek – Carlos Acosta produceri jelenléte mellett – sikerült megmutatnia, hogy sötétség nélkül nincs fény.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.