gyerek

Sivatagi mesehős Pécsen

2013.01.07. 11:15
Megosztom
Kortárs magyar szerző művének bemutatójával gazdagítja családbarát előadásainak sorát a Pécsi Nemzeti Színház: Galuska László Pál A sivatag hercege című mesejátékát először január 11-én láthatja a közönség.

A teátrum közleményében emlékeztetett arra, hogy A sivatag hercege a színház és a Jelenkor folyóirat 2011-ben meghirdetett Lázár Ervin-mesepályázatának díjazott alkotása. Hozzátették, hogy a kétrészes zenés kalandjáték Szabó Attila rendezésében kerül színpadra, a muzsikát Csernák Samu írta. Az előadásban a gyermekszereplők mellett bábok is szerephez jutnak, a dalok élő zenei kísérettel szólalnak meg, az előadás próbanaplóját a Facebook közösségi portálon követhetik a meserajongók.

"A mese nem csak a gyerekek vágya. Egy jó gyerekelőadás kivitelezésében profi, tartalmában többrétegű, előadásmódjában hiteles és a felnőttek számára is tartogat izgalmat. Nem gügyög, nem didaktikus, hanem kérdéseket tesz fel, amelyekre az előadás után a család együtt keresheti a válaszokat" - idézte a színház a rendezőt. Szabó Attila úgy vélte: a családi színház műfaja kapocs a generációk között. Közös programot kínál, mint a kirándulás vagy a vasárnapi ebéd. De ahhoz, hogy az együttlét "ne csak forma legyen", olyan eseményt kell kínálni, amely minden korosztályt elvarázsol. A rendező szerint Galuska László Pál finom érzékkel tapintott rá arra a kihívásra, ami egy mai, kalandfilmeken, számítógépes játékokon felnövő gyerek számára elegendő élményt, szórakozást és gondolatot nyújt. "A világmegmentő hős, a misztikus környezet, a hatalmasra nőtt gonosz legyőzése kellően díszes keretet nyújt a felnőtté váló, a világ törvényeit elfogadó bölcsről festett költői képnek" - jegyezte meg. Az előadás legfiatalabb szereplője nyolc, a legidősebb hatvanhat éves. Szabó Attila reményét fejezte ki, hogy rajtuk keresztül rámutathatnak a generációk egymást segítő kapcsolatának szükségességére, illetve a jelen egyik legnehezebben elfogadható problémájára: a párbeszéd hiányára is.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Kultúrkuckó

Ünnepi programok gyerkeknek

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.