gyerek

Topi

2010.02.06. 09:23
Ajánlom
Számtalan toplista tűnik fel a mindennapok során: vannak köztük könnyűzenei, eladási, kölcsönzési, sőt körözési toplisták, de léteznek kerítésépítéshez vagy mozifilmekhez kapcsolódók is. A legek rangsorával a klasszikus zene területén ritkán találkozhatunk, de az ötéves születésnapját ünneplő Művészetek Palotájában ez sem lehetetlen.

2010-ben lesz fél évtizede annak, hogy megnyitotta kapuit a Müpa. A mindig más témára felfűzött, 8-14 éves korosztály számára meghirdetett Matinékoncertek következő négy alkalma mi másra épülhetne, mint az ötös számra? Januárban Variációk öt szólamra címmel az Auer Vonósnégyes és a Fekete-Kovács Kornél Quintet kalauzolja a gyerekeket a klasszikus és a jazz világának határmezsgyéjén, márciusban Beethoven V. szimfóniáját ismerhetik meg az érdeklődők Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével, májusban pedig Mozart öt legnépszerűbb operájának részletei elevenednek meg Kovalik Balázs rendezésében. A különböző műfajok e széles spektrumán mozgó rendezvényekhez azonban kapcsolódik még egy esemény: a Müpa Top5 című koncert.

Hogyan lett a legnépszerűbb öt mű Csajkovszkij Rokokó variációi, Beethoven Hegedűversenye, Liszt A-dúr zongoraversenye, Kodály Galántai táncok és Ravel Bolero című kompozíciója? A szervezők nem a manapság annyira népszerű SMS-küldés, betelefonálás, internetes szavazás vagy a játékos kvíz eszközét választották. Szigorúan objektív módszerrel - ami azonban mégiscsak a közönség szubjektív véleményén alapul -, egy rendszernyilvántartó program segítségével állapították meg a Művészetek Palotájában az elmúlt öt évben legtöbbször elhangzott klasszikus zenei művek listáját.

A rendszer által kiadott műsorszámokon nagyon kis mértékben, de módosítani kellett, mert azt az öt legnépszerűbb zeneművet keresték, amelyben szimfonikus zenekar vagy hangszeres szólista is részt vesz, és alkalmas egy Matinékoncerten való bemutatásra - tudtuk meg Körmendy Zsolttól, a Müpa családi és ifjúsági programjainak szerkesztőjétől. A statisztikában az elsők között szerepelt például Mozart Requiemje is, amely azonban nagyobb apparátust igényel és terjedelmesebb is. „A Matinékoncertek ideális időtartama hatvan-nyolcvan perc. A tiszta játékidő ennél kevesebb, hiszen magyarázatok is elhangzanak az előadások során. Ezért szólal meg csupán egy-egy tétel vagy részlet ezen a koncerten azokból a művekből, amelyek mindegyike legalább tízszer hangzott el a Müpa eddigi hangversenyein" - tette hozzá Körmendy Zsolt.

A gyerekek segítőtársa, a zene birodalmának idegenvezetője ezúttal Hamar Zsolt karmester lesz, aki azt a kérdést járja körül, hogy vajon a gyakori elhangzás lehet-e az egyes zenedarabok népszerűségének oka, vagy éppen közkedveltségük miatt kerültek oly sokszor műsorra. A könnyűzenei toplisták esetében általában a közkedveltség a kiinduló tényező, ami sokszor egy figyelemfelkeltő kampányra vagy épp valamilyen aktuális eseményre épül. „Bizonyos médiumok álértékekkel bombáznak bennünket. A kulturális értéktelenség ellen tiltakozom, de ahogyan, és amilyen módon elérik a különböző korosztályokat, azt tanulnunk kellene - mondta Hamar Zsolt. - A 21. században a dolgunk az, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a komolyzenét. Az ifjúság és a nekik rendezett hangversenyek pedig különösen fontosak, mert a gyerekeken keresztül több generációt is meg lehet szólítani: a kicsiket szülők, nagyobb testvérek, nagymamák kísérik el a koncertekre. Ezen a területen nagyon nagy lehetőségek vannak még, amiket nem használunk ki eléggé."

A klasszikus zenei hangversenyek közönsége egyre inkább az idősebb generáció tagjai közül kerül ki, és egyre kevesebb fiatal vált jegyet Bartókra, Mozartra, Beethovenre. Ezért is kiemelt jelentőségűek az ifjúsági koncertek, ahol szoros, és életre szóló kapcsolat alakulhat ki az ifjak és a muzsika között. De vajon mi a garancia arra, hogy az a gyerek, akit elvisznek ilyen rendezvényekre, húsz-harminc évesen is ellátogat egy-egy klasszikus zenei koncertre? „Nem dőlhetünk hátra, újra és újra meg kell nyernünk a közönséget, legyen az fiatal vagy idősebb, de a tapasztalatom az, hogy azok a felnőttek, akik korai éveikben kapcsolatba kerültek a zenével, sokkal szívesebben jönnek hangversenyre később is" - tette hozzá a dirigens.

Hamar Zsolt alapelve az, hogy a zene remekműveit nem oltárképként kell imádni, és arra tanítani a nézőket, hogy azok érinthetetlenek és csak távolról szemlélhetőek. „Le kell akasztani, kezünkbe kell venni, kezükbe kell adni, meg kell érinteni, érthetővé kell tenni számukra a zene lényegét és meg kell találni azokat a pontokat, amik az ő számukra fontosak." A Pécsett nagy sikerrel működő, szintén az ifjúságnak szóló Segítség, komolyzene! című sorozat egykori házigazdája nem rettent vissza attól, hogy a Bajnokok Ligájáról és a Disney Csatorna Hannah Montana című, kamaszlányoknak szóló tévésorozatáról is beszéljen ezeken az alkalmakon, s tette mindezt azért, hogy a jelenlévőknek könnyebb legyen megtenni a komolyzenéhez vezető utat. „Bár ezeket az előadásokat is nagyon jól elő kell készíteni, fel kell lapozni a kottát, ki kell jelölni a részeket, amiket eljátsszunk, el kell próbálni azokat a kollégákkal, nagyon sokat számít a pillanatnyi jelenlét is. Koncert előtt be kell menni a helyiségbe, körül kell nézni, látni kell, kik azok, akik ott ülnek, mennyi az átlagéletkor, több-e a lány mint a fiú? Sok-sok empátia kell ahhoz, hogy megérezzük mi az, aminek a jelenlévők éppen akkor örülnének."

Gyerekeknek játszani teljesen más, mint a felnőtt közönségnek. Sokszor őszintébben és hangosabban jelzik, mi az, ami tetszik nekik és mi az, ami nem. Az, hogy hogyan lehet kezelni a mozgolódást, a sustorgást, bizony nagy kérdés, hiszen az sem biztos, hogy elvárható-e tőlük az, hogy úgy viselkedjenek, mint a felnőttek, és pisszenés nélkül üljék végig a koncerteket. Hamar Zsolt szerint „meg kell találni az arany középutat, mert ahhoz csend kell, hogy eljátszhassuk a zeneműveket, de mindenképp fontos, hogy bevonjuk a gyerekeket a történésekbe. Az a jó, amikor körbeülik a fellépőket, amikor elérjük egymást, amikor közbeszólhatnak, amikor kipróbálhatják a hangszereket vagy kezükbe vehetik a karmesterpálcát. Fontos, hogy élővé tegyük ezeket az alkalmakat és a gyerekek ne csupán szemlélői legyenek egy előadásnak."

A Müpa Top5 jelenleg tehát Pjotr Iljics Csajkovszkij, Ludwig van Beethoven, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Maurice Ravel műveit jelenti. Érdekes elgondolkodni azon, ha öt év múlva is sor kerül egy ilyen kísérletre, vajon ki fog szerepelni az elsők között: Johann Sebastian Bach, Joseph Haydn vagy Ligeti György? Nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy a gyerekkoncertek fontos eszközei annak, hogy a komolyzene minél több ember életének toplistáján előkelő helyre kerüljön - legalább az első öt közé.


2010. február 14. 11:00 és 15:00
Fesztivál Színház
Müpa Top5

Csajkovszkij: Variációk egy rokokó témára - részletek
Beethoven: D-dúr hegedűverseny op. 61 - III. tétel
Liszt: II. A-dúr zongoraverseny - I. tétel
Kodály: Galántai táncok - részletek
Ravel: Bolero

Km.: Pusker Júlia (hegedű), Szabó Ildikó (gordonka), Báll Dávid (zongora), Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel és a műsort vezeti: Hamar Zsolt

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Könyv

Szabó Magda személyes pillanatai

Szabó Magda minden művében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az ő titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik. Galéria
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.
Plusz

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.