gyerek

Tudományosan modellezték Piroska meséjét

2013.11.16. 10:41
Ajánlom
A Piroska és a farkas című mese eredetének titkát fejtette meg egy brit antropológus matematikai modell segítségével.

A kutatókat régóta lenyűgözi, milyen erősen kapcsolódnak egymáshoz a különböző kultúrák szájról szájra szálló meséi. A történelmi-földrajzi irányzat úgy véli, a hasonló történetek nemzetközi típusokba sorolhatók, és az egyes csoportok visszavezethetők egy közös, ősi, eredeti meséig. Olyan matematikai modellt - filogenetikai analízist - használt a kutató, amellyel a biológusok tanulmányozzák a fajok eredetét és kialakulását. A modell segítségével most elkészült a Piroska és a farkas "evolúciós fája". A tanulmány a PLOS ONE tudományos lap friss számában jelent meg.

Jamie Tehrani, a Durhami Egyetem antropológusa, a tanulmány szerzője kimutatta, hogy a Piroska és a farkas és egy másik népszerű, sok nép ajkán élő mese, a Farkas és a hét kecskegida című mese közös ősre vezethető vissza. Azt derítette ki, hogy A farkas és a hét kisgida keletkezett először, az Kr.e. 1. században. Arról szól, hogy a ragadozó a kicsik anyjának adja ki magát, majd felfalja őket. Európában és a Közel-Keleten lett népszerű. A Piroska és a farkas, amelyben a nagy, gonosz vadállat nagymamának álruhájába öltözve becsapja és megeszi a kislányt, mintegy ezer évvel később keletkezhetett. A mese a 19. században a Grimm-fivérek gyűjteményébe is bekerült, ám gyökerei szájról szájra terjedő, francia, osztrák és észak-olasz népmesékig nyúlnak vissza Tehrani kutatásai szerint. A történet számos változatát - köztük a Tigrisnagymama címűt - mesélik Afrikában és Ázsia sok országában, köztük Japánban, Kínában és Koreában is.

Tehrani a mese 58 változatát tanulmányozta a filogenetikai elemzésnek nevezett módszerrel. A munka során 72 változóra koncentrált, többek közt arra, a főszereplő kislány-e vagy kisfiú, esetleg testvérek, farkas, tigris vagy valami más állat "személyesíti meg" a gonoszt, milyen cselhez folyamodott a ragadozó, illetve megmentették-e végül a főhőst, vagy sem. Minden változó pontszámokat kapott annak alapján, mekkora a valószínűsége, hogy közös az eredetük. A pontszámok alapján rajzolható fel a fa, amely a történet terjedésének legvalószínűbb útjait ábrázolja. A népszerű feltevés szerint a Piroska és a farkas eredeti változata egy kínai népmese, innen terjedt a történet nyugat felé - magyarázta Tehrani. Elemzéséből azonban kiderült, a kínai változat alapul európai szájhagyományon, és nem fordítva. Ugyanezzel a módszerrel más népmesék eredetét is elemzi a kutató, és reméli, az így nyert információ adalékokkal szolgálhat az ősi népvándorlások megértéséhez.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.