gyerek

Turnéznak a Földlakók

2012.05.29. 11:37
Ajánlom
Országjárásra indul júniusban az uniós támogatást nyert, Kardos-Horváth Janó underground zenész és a Hahó együttes albumára épülő Földlakók projekt, amely öt nagyvárosban ingyenes koncertekkel és a környék óvodáiban tartott foglalkoztatásokkal kívánja környezettudatosságra nevelni a legifjabb nemzedéket is.

Kardos-Horváth János zenész, a projekt közreműködője elmondta: a Földlakók-projektet a Kötőjel Szociális és Egészségügyi Alapítvány karolta fel, és pályázott támogatásért a megvalósításához, élve az Új Széchenyi Terv által biztosított lehetőséggel. A 42,2 millió forintos költségvetésű környezetbarát családi rendezvénysorozat 40,1 millió forintos uniós támogatást nyert. A projekt célja a környezeti nevelés megkezdése kisgyermekkorban olyan innovatív és kreatív módszerekkel, amelyek jó példával szolgálnak a pedagógusok és családok számára is.

A produkciósorozat Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes Földlakó című gyereklemezének dalaira és szövegeire építve a gyerekek nyelvén, szórakoztatva segít megérteni a legkisebbek számára is a fenntartható fejlődést, a környezettudatosságot és egymás elfogadásának fontosságát. A dalokon és játékos gyakorlatokon keresztül lesz szó egyebek közt a globális felmelegedésről, az egészséges táplálkozásról, a tudatos vásárlásról, a testi és lelki egészségről, vagy a planetáris tudatról és a gyermeki énről is. A Földlakók-turné június 2-án indul országjárásra, először a pécsi Kulturális Központ Szivárvány Gyermekházában mutatkozik be. Októberig további 4 hasonló, úgynevezett fenntarthatósági családi nyílt napot rendeznek az ország különböző nagyvárosaiban. Újrahasznosítható anyagokból hangszerkészítés, origami, kézműves foglalkozások, játékos vetélkedők, filmvetítés és sok-sok zene várja a látogatókat az ingyenes rendezvényeken - ígérik a szervezők. A turné részeként a Hahó együttes és Kardos-Horváth Janó ellátogat az érintett kistérségek egy-egy óvodájába is, hogy az ottani gyerekekkel töltsön egy napot. További információ www.foldlakok.eu honlapon.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Klasszikus

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Vizuál

Peruban is szerették Vörös Eszter Márquez-filmjét

Tovább folytatódik A Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről című film sikersorozata. Vörös Eszter sajátos zenei és személyes nézőpontból készült dokumentumfilmje legutóbb Peruban nyert fődíjat. 
Színház

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.