gyerek

Új magyar mesefilm a mozikban

2011.05.20. 12:14
Ajánlom
13 új mesével bővült a Bogyó és Babóca történetek sora.

A KEDD Animációs Stúdió 2010-ben mutatta be Bartos Erika Bogyó és Babóca című meséiből készült rajzfilmsorozatát. Az eredetileg televízióra készített, 13 epizódból álló sorozatot a stúdió rendhagyó módon mozikban indította útjára. A mesefilm sok óvodás és kisiskolás számára az első meghatározó moziélményt jelentette. Az első film, a Bogyó és Babóca - 13 mese a bemutató után eltelt négy hónap alatt a 2010-es esztendő negyedik legnézettebb magyar mozifilmje lett több mint 30.000 nézővel. A 13 mesét több mint nyolc hónapig műsoron tartották a mozik, s ezzel újra bebizonyosodott, hogy magyar készítésű mesefilm is arathat sikert manapság.

Az újabb, második sorozat (Bogyó és Babóca - 13 új mese) moziváltozata a tavalyihoz hasonlóan a műfaj kezdeteit idézi. A vetítővásznon megjelenő, egymást követő rövid epizódok jól érthetők a legkisebbek számára is, és az egyes mesék közötti, lélegzetvételnyi szünetben kedvük szerint kommentálhatják a látottakat. Bogyó és Babóca tehát tizenhárom új kalanddal várja vissza a mozivásznak elé a lelkes közönséget. Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány immár barátként fedezi fel a kettőjüket körülvevő világot. A kedves, rövid mesék érthetően közvetítenek olyan örök értékeket, mint az önzetlenség, a türelem, a kitartás és a természet szeretete. 

A sorozat zenei aláfestését ismét az óvodások körében népszerű Alma együttes készítette, a mesehősök legendás szinkronhangja pedig az új részekben is Pogány Judit. A sorozat új darabjainak elkészítésében M. Tóth Géza producerként vett részt, a rendezői feladatokat korábbi rendezőtársa, Antonin Krizsanics folytatta. A Bogyó és Babóca - 13 új mese elkészítését a KEDD - a filmszakmában egyedülálló módon - önerőből finanszírozta, minden külső anyagi támogatás nélkül. A film premier előtti vetítésére május 29-én, az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepen kerül sor, a mozikban június 2-től lesz látható.

Programkereső

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Vizuál

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.