gyerek

Vackor táncra perdül

2011.10.08. 10:57
Ajánlom
Október 26-án az Inversedance – Fodor Zoltán Társulata új gyerekelőadást mutat be a Nemzeti Táncszínházban. A Vackor kalandjai című darab Kormos István kedvelt meséjének első táncszínpadi átirata.

Balássy Betty és Varga Feri közreműködésével mutatja be az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata Vackor kalandjai című legújabb mesejátékát október 26-án a Nemzeti Táncszínházban. Kormos István lányainak engedélyével a társulat készíti az első táncszínházi adaptációt a meséből. A Vackor kalandjai nem egy teljes mese feldolgozása. A színpadon megjelennek már jól ismert karakterek, de új szereplőkkel is találkozhatnak majd a nézőtéren ülők.

"Gyerekkoromban nagyon szerettem Vackor meséit, így nagy örömmel tölt el, hogy Kormos Anna és Kormos Luca engedélyezték számunkra a mese feldolgozását. A színpadon új történt születik, nem egy az egyben vesszük át valamelyik mesét. Ennek az az oka, hogy táncdramaturgiai szempontokat is figyelembe kellett vennünk, ez pedig megkívánta a változtatásokat" - nyilatkozta Fodor Zoltán, az Inversedance vezetője, a darab koreográfus-rendezője, azon a sajtótájékoztatón, amelyen részleteket mutattak be a készülő darabból. 

Az előadásban nem táncos szereplőket is láthat a közönség: Balássy Betty és Varga Feri is csatlakozott az Inversedance csapatához. A zenész házaspár a produkció nyitó- és záródalát írja, adja elő, emellett pedig mesélőként is végig jelen lesznek a színpadon: "Már a kislányunk születése előtt terveztük, hogy készítünk egy gyereklemezt, ezért nem volt idegen számunkra az a gondolat, hogy kicsiknek szóló dologban részt vegyünk. Nagyon örültünk az Inversedence megkeresésének. A dal még alakul: nekünk is volt egy elképzelésünk és Zolinak is, de végül úgy tűnik neki volt igaza, az ő elképzelése a jó" - mondta el a sajtótájékoztatón Varga Feri, aki azt is elárulta: mindig is szeretett volna színpadon játszani, de nincs igazán színészi vénája. Most, hogy ez a vágya is teljesülhetett rájött: a színészet jóval nehezebb dolog, mint gondolta.

 A Nemzeti Táncszínház számára fontosak a gyerek- és ifjúsági előadások. Török Jolán, az intézmény igazgatója a kezdetektől fogva szem előtt tartotta azt a célt, hogy a felnőtteknek szóló művek mellett igényes, kicsiknek és fiataloknak szóló darabokat is rendszeresen bemutassanak az intézményben. "Úgy gondolom, hogy a gyerekeknek szóló minőségi előadásoknak kiemelt szerepük van a fiatalok művészeti nevelésében és így a személyiségük fejlődésében. Ezért is volt fontos számomra, hogy a táncszínház repertoárjában mindig legyenek gyerekdarabok. A Vackornak azért is örülök, mert két felnőtt gyerekem van, de mindkettő gyerekkorában jelentős szerepet töltött be a piszén pisze kölyökmackó" - nyilatkozta az új bemutató kapcsán Török Jolán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Komoly lényét én nem tudtam nem szájtátva csodálni” – búcsú Tallér Zsófiától

Április 6-án, 50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és az SZFE oktatója. A kivételes művészről M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező emlékezett meg a Freeszfe Egyesület oldalán.
Színház

Pap Verával és Börcsök Enikővel látható a Pesti Színház nagy sikerű előadása

A Pesti Színház 2010-ben mutatta be Hadar Galron kortárs izraeli író drámáját, a Mikvét, amely tizenegy évvel a bemutató után április 24-én online lesz látható az eSzínház oldalán.
Vizuál

Elhunyt Szomjas György

Megrendülten olvastuk a Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhírét, miszerint 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Szomjas György filmrendező. 
Klasszikus

Online koncertvetítés keretében hallhatók John Williams legismertebb dallamai

A Los Angeles-i Filharmonikusok egy korábbi évadnyitó koncertjén filmzenei gálaesttel tisztelgett az ötszörös Oscar-díjas John Williams előtt, ahol olyan művek csendültek fel nagyzenekari hangszerelésben, mint a Csillagok háborúja, A birodalom visszavág vagy a Schindler listája zenéje. A koncertfilm április 10-11-ig között online megtekinthető.
Könyv

Szerte az országban újra nyitnak a könyvesboltok

A járványügyi szabályoknak megfelelően a maszkviselés és a négyzetméter-alapú távolságtartás továbbra is kötelező. Az üzletek átvevőhelyként is működnek és a bankkártyás fizetést preferálják.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.