gyerek

Változatos évadra készül a Kabóca Bábszínház

2011.09.01. 15:56
Megosztom
Az elmúlt mozgalmas évadhoz hasonlóan a 2011/2012-es szezon is sok izgalmat tartogat a veszprémi bábszínház tagjai és nézői számára.

Az évad elején Écsi Gyöngyi tart workshopot a társulat tagjainak, majd szeptember 3-án Budapesten a Kolibri Fesztiválon vendégszerepel Ha Dede című előadás, mely szeptemberben még a Zágrábi Nemzetközi Bábfesztiválon (PIF), majd október végén Prágában is látható. Álom, álom kitalálom című zenés-táncos előadás pedig ősszel két alkalommal a Művészetek Palotájában látható Budapesten.

Szeptember 16-18. között a hagyományokhoz híven megrendezik az évadnyitó Mesefesztivált: ekkor nyílik a Kabóca Házikó is, mely a legkisebbeket várja felfrissülve, megszépülve.

Az előadások sora a Tengerecki Pállal kezdődik Schneider Jankó rendezésében szeptember 25-én, majd a felújított Kutyaélet bemutatója (rendező: Bartal Kiss Rita) következik október 15-én, és november 6-án tartjuk a Hüvelyk Matyi bemutatóját, mely egyben a rendező, Fige Attila egyetemi vizsgája is lesz. A születésnapi évad zárásaként decemberben különleges kabócás előadást láthatnak az érdeklődők - Zalán Tibor verseivel, Kövi Szabolcs zenéjére.

A 2012-es új évet ősbemutatóval kezdik: Erdős Virág kortárs írónő Pimpáré és Vakvarjúcska című verses bábjátékát mutatja be a Kabóca, Veres András rendezésében. A darab az elkényeztetett Pimpáré királylány kalandjait meséli el, felnőttebbé érésének különös történetét, melyben fontos szerep jut egy varjú képében megjelenő királyfinak is. Az előadás díszletét a nemrégiben a prágai Quadriennálén díjazott Árvai György, míg a jelmezeket Szűcs Edit tervezi.

Márciusban ismét a dániai Gladsaxéban vendégeskedik a Kabóca. Veszprém testvérvárosa az Álom, álom kitalálom sikere után visszahívta a társulatot egy újabb vendégszereplésre. Májusban Kecskeméten, a Bábszínházak Országos Találkozóján vesz részt a társulat, valamint Ha Dede című előadás Kanadába utazik. Júniusban a hagyományos Kabóciádéval zárul majd az évad, ahol reményeink szerint dán vendégelőadást is fogadhat a veszprémi bábszínház.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Plusz

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Kultúrkuckó

Ünnepi programok gyerkeknek

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.