gyerek

Véget ért a Marczibányi Téri Művelődési Központ EU-s projektje

2011.07.03. 10:00
Ajánlom
Bár június 30-án véget ért az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósult projekt a Marczibányi Dráma és Komplex Művészeti Központban, a támogatott programok a későbbiekben is elérhetőek maradnak a gyerekek számára.

A projekt keretében a formális és a nem formális tanulás olyan terepét próbálták kialakítani a szervezők, ahol a programok fókuszában a kísérletezés és az értékközpontúság áll. A foglalkozások nem egyszeri találkozások voltak, hanem egy változatos és izgalmas folyamat kiindulópontjai, melyek nélkülözhetetlenül fontosak a fiatalok iskolán kívüli nevelésében.

A projekt színházi nevelési programokat, műhelyeket, játszóházakat, kompetenciafejlesztő szakköröket és táborokat is magába foglalt. A történeti és környezeti nevelési foglalkozások során a gyermekek az adott történelmi korban élve, az ott élők bőrébe bújva, változatos, kreatív munkaformák felkínálásával járták körül az aktuális témát, mélyítették el korábbi tárgyi tudásukat, a Marczi Műhelyben pedig Játékos, változatos, „rendhagyó" formákban dolgozták fel a különböző tantárgyakhoz kapcsolódó ismeretanyagot.

A kompetenciafejlesztő szakkörök között a titán varázslóiskola, a madarászsuli és a színjátszó kör közül választhattak a gyermekek, de két drámás művészeti tábort is meghirdettek vidéki, hátrányos helyzetű iskolák tanulói számára. A kiscsoportos foglalkozásokon agyagos és vizuális, képzőművészeti műhely várta az érdeklődőket, a nyitott ajtó foglalkozás során pedig a mindennapi élethez szükséges praktikus és nélkülözhetetlen ismeretek kerültek előtérbe, a szélesebb körű társadalmi integrációra fókuszálva. A projekt keretében továbbá interaktív előadásokat adtak alapítványok és civil szervezetek, működésük bemutatása mellett a foglalkozásaikon a gyakorlatban is érintették a demokráciára és toleranciára nevelés kérdéseit.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.