- Milyen szövegek alapján kezdte Szálinger Balázs megírni a darabot?

- Rengeteg változata van ennek a történetnek, de egy kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy egy olyan változatot tekintünk kiindulópontnak, ami nagyon tömören, szikáran, csak pár szóval írja le az eseményeket. Egy egyszerű, magyarázatok nélküli népmeseverzióról van szó. Ez tűnt a legalkalmasabbnak ahhoz, hogy később bármilyen irányba elmozdulhassunk. Ez a szöveg elég gyorsan átszűrődött Szálinger Balázs különleges, furcsa, belső logikával rendelkező szókapcsolatain, gondolkodásán. A darabbá formálás közben ugyanakkor rigorózusan tartottuk magunkat az eredeti cselekményhez.

- Hogyan viszonyultok, vagy viszonyultok-e egyáltalán a most készülő előadással valahogyan Jankovics Marcell világhírű animációs filmjéhez?

- Számomra az animációs film és a színház annyira különböző műfajok, hogy fel sem merült bennem az összehasonlítás egész addig, míg munka közben többször szóba nem jött Jankovics Marcell alkotása. Ráadásul Jankovics Marcell 1981-ben szintén a saját adaptációját készítette el. A színház műfajának ráadásul még egy megkülönböztető dimenziót ad az is, hogy élő, hús-vér színészek lépnek a színpadra. Ezzel nekünk az is volt a szándékunk, hogy egy kicsit lerángassuk a történetet a metafizikai szintről a valóságba. Ezért is akartunk egy egyszerű változatból kiindulni.

- Az emlékezetünkbe égett, erős toposzokhoz nyúltok hozzá. Miként próbáljátok ezeket újrarendezni?

- Ehhez hűségesek vagyunk. Nem próbálunk úgy modernizálni, hogy azoknak mindenáron mai megfelelőt találjunk. Pont a történetnek ezzel az időn kívüliségével szeretnénk játszani, amely közben mindenféle modern színházi formát elbír, amit mi használunk is: vetítést, különböző bábtechnikákat, mozgásszínházi elemeket.

- A leírás szerint a humor fontos eszköze lesz az előadásnak.

- Semmiképpen sem akarunk egy komoly és komor, súlyos előadást csinálni. A humorral arra törekszem, hogy egymás mellett tudjon létezni a sacrum és a profanum, vagyis nem egy öncélú viccelődés a cél, hanem erős színpadi humort használni az elemelt szakrális részekkel összegyúrva. Ahogy a világ dolgait is ez a kettősség mozgatja.

- Ezt a célt szolgálja az is, hogy a főszereplőt élő bábszínész jeleníti majd meg?

- Igen, és egyébként is sok lesz benne az élő szereplő, mert a mítoszelemzéseket jól megvizsgálva ebben a mesében valójában nincs emberszereplő, vagyis egészen kívül áll a mi világunkon. Pont amiatt érdekes, hogy ezeket a nem emberszereplőket hogyan tudjuk megtalálni benne. Hogy a bábszínészek miként tudnak a színpadon ábrázolni valakit, aki követ morzsol vagy aki vasat gyúr.

- Milyen értékekkel vagy helyzetekkel tudnak azonosulni ebben a történetben a mai gyerekek?

- Részben ide tartozik a helytállás fogalma és a legyőzendő feladatok is, de amit igazán sokszor szoktunk emlegetni Propp varázsmese-elemzései nyomán, az maga a beavatási szertartás. A mese első fele a szülés és utána az anyáról való leszakadás története. Engem az izgat ebben, miként tudjuk azt bemutatni, hogy az elején még teljesen magatehetetlen hős fizikai és lelki küzdelmek árán eljut az önálló felnőttség állapotába, és talán egy kicsit még veszít is közben a varázstulajdonságaiból.

- Ő pedig attól lesz még emberibb, hogy ezt a tökéletlenséget jobban kihangsúlyozzátok?

- Igen, mindenképpen. A Fehérlófia olyan hérosz, aki saját küldetéstudattal rendelkezik ugyan, de eszközei nincsenek hozzá, csak koordinálatlan, csatornázatlan ereje van, ezért az első három ember, akivel összetalálkozik, jól át is veri őt. Amikor az alvilágban tehetetlenné válik, akkor megint egy külső segítségre van szüksége. Izgalmas megfigyelni, hogy első olvasásra az eredeti történetben nincs jelen a világ női fele, közben pedig a tehetetlenségi állapotból a főhőst többször a nőnemű szereplők húzzák ki. Ilyen módon is benne van a világ egyensúlya a történetben.

- Olyannyira, hogy egy hattagú nőikart is beleírtatok a darabba.

- A kar egy csalóka kifejezés. Inkább azt jelenti, hogy a darabban a konfliktusok, viszonyváltozások folyamatosan férfiak között történnek, és a színen lévő nőkkel a férfi esetlenségét, bumfordiságát, állandó melldöngetését kívánjuk ellensúlyozni. Valamelyest ők volnának a világ metafizikai képviselői, akik állandóan ott lebegnek a háttérben, és helyrehozzák a dolgokat, amikor azokat már rendesen eltolták.

- Milyen zenét használtok majd?

- Élő zene lesz Kovács Márton előadásában, aki zajokból, emberi hangokból, „itt és most" dolgokból állítja össze az előadás zenei anyagát, vagyis nem egy hagyományos színpadi zeneszerzésről van szó. A zenében is próbáljuk megtalálni, hogy a Fehérlófia ne legyen se népmese-paródia, de ne legyen álnépieskedés se.

- A látványtervezéshez Árvai György és Szűcs Edit alkotópárosát kérted fel, akikkel korábban már dolgoztál együtt a Pimpáré és Vakvarjúcska című előadásban. Ők a színháznak egy elég más területét képviselik. Hogyan találtatok egymásra?

- Veszprémben a Pimpáré kapcsán Erdős Virággal beszélgettünk, hogy vajon ki tervezze a darabot, és ő javasolta, hogy dolgozzunk velük, akik egyébként még sohasem dolgoztak bábszínházban, viszont van egy nagyon erős formaérzékük. A Pimpáré szerintem sok szempontból nagyon jól sikerült. A Fehérlófiánál aztán különösen úgy éreztem, szükség van egy erős összművészeti munkára, mert nem egy hagyományos mesedarabot tervezünk, hanem egy sokrétegű alkotást. Árvai György és Szűcs Edit sokszor rácsodálkoznak a bábszínház műfajára, és ettől is lesz a dolog még izgalmasabb, főleg, hogy nekem eleinte általában nincs erős vizuális elképzelésem a darabról. A gyerekek számára is könnyen dekódolható figurákat akarunk a darabban szerepeltetni, de mégsem a klasszikus mesejátékokból ismert manókat és tündéreket fogják látni. A vizualitással is a valóság és a képzelet határán egyensúlyozunk majd. Ennek a munkának az összjátéka azonban számomra is újdonság még, egy nyelv, amit most kísérletezünk ki.