"Amikor rendezek vagy írok, nem törekszem arra, hogy kiszolgáljam az „ifjúsági közönséget", de szem előtt tartom, hogy milyen a kamaszok világa, hogy nekik készül az előadás. Szerintem őket is úgy lehet megszólítani, mint bárki mást. A tizenévesek az őket körülvevő világból sok mindent tökéletesen értenek, és többnyire erőlködés nélkül tudják követni, ha elemelt színházi nyelven fogalmazunk. Én felnőtteknek tekintem a fiatalokat, sőt, a gyerekeket is. Leendő felnőtteknek" - fogalmazott Németh Ákos.
Az Emlékezz rám! című produkciót tizenkét éves kortól ajánlják az alkotók. A történet hőse a tizenhat éves Mira, aki, bár mozgássérült, legfőbb gondja mégis önértékelése: érdektelennek és értéktelennek látja magát. A helyzeten a környezete sem tud változtatni, hiszen osztálya, a hangadó Cedric vezetésével kiközösíti. Úgy tűnik, Mira magára marad, mígnem váratlan fordulat történik, ami alaposan felforgatja az életét, sőt, Cedric-kel való viszonyát is.
"Mira sebezhetősége miatt fékezhetetlen indulatokat vált ki a környezetéből, áldozattá válik, és nem tudja magáról lekoptatni ezt a bélyeget. Egy eltúlzott hecc áldozataként balesetet szenved, elveszíti az emlékezetét, így „tiszta lappal" tér vissza az életbe, és új személyiséget épít fel magának. Ezt megkönnyíti, hogy azok, akik őt korábban kiközösítették, bűntudatot éreznek vele szemben. Tehát a darab meseszerű fordulatot kínál, ami új viszonyokat teremt, és ez lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy eljátsszunk a „mi lenne ha" gondolatával, hogy megvizsgáljuk a kérdést, különbözőségeink vajon mennyiben választanak el minket egymástól" - fejtette ki Németh Ákos.
Az előadásból, november 8-án 15 órakor nyílt próbát tartanak, melyre minden érdeklődő pedagógust és színházi szakembert szeretettel várnak. A próba után Németh Ákossal beszélgetnek, akit arról is kérdeznek, milyen problémák megértéséhez viheti közelebb a középiskolásokat a darab. November 8-án a beszélgetés után, illetve 9-én gyakorlatközpontú műhelymunkát is szerveznek a színházi nevelés iránt érdeklődők számára. A foglalkozás, amelyet Egervári György és Végvári Viktória színházpedagógusok vezetnek, drámapedagógiai eszközökkel és egy-egy darab játékos feldolgozásának lehetőségeivel ismerteti meg a résztvevőket színészek közreműködésével. A darabot Alexics Rita, Fehér Dániel, Mészáros Tamás, Kőszegi Mária, Szanitter Dávid szereplésével, Kovács Kristóf fordításában, Matyi Ágota díszletével és jelmezeivel állították színpadra a Kolibri Pincében.