gyerek

Zenés mesejáték készül a Nemzetiben

2014.09.29. 16:05
Ajánlom
Egerek címmel mutatnak be zenés, gyerekszínházi előadást a Nemzeti Színházban. Az öt színház koprodukciójában létrejövő nagyszínpadi előadás először október 11-én látható.

Nyári Oszkár, a koprodukció létrejöttét kezdeményező Karaván Színház vezetője az előadás vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: színházuk a toleranciát hirdeti, a békés egymás mellett élést, egymás elfogadását. Ezért választották előadásuk alapjául Urbán Gyula Minden egér szereti a sajtot című meséjét, amely egy Rómeó és Júlia-történet, a fehér és a szürke egércsalád vetélkedése egy sajtműhelyben zajlik.

A Tóth Géza rendezésében készülő produkció a Nemzeti Színházzal, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházzal, a Békéscsabai Jókai Színházzal és a tatabányai Jászai Mari Színházzal együttműködésben jön létre, és minden koprodukciós partner színházában műsorra tűzik. A Nyári Oszkár által létrehozott Karaván Művészeti Alapítvány színi stúdióként indult 2000-ben, azzal a céllal, hogy tehetséges, hátrányos helyzetű - elsősorban cigány - gyerekeknek tandíjmentes színészképző stúdiót működtessen Budapesten. 2002-ben a színinövendékek első vizsgamunkájaként mutatták be a Minden egér szereti a sajtot című mesejátékot, amelynek nagyszínpadra átdolgozott verzióját tűzi most műsorra a Nemzeti.

Nyári Oszkár elmondta: az előadásban roma és nem roma színészek és színinövendékek dolgoznak együtt. Tóth Géza arról beszélt, hogy a mese tanítása nagyon fontos ma Magyarországon. Hozzátette: amit a mese szereplői megtanulnak - azt, hogy együtt kell működnie a két családnak, akármilyen színű a szőrük -, szintén fontos lenne most megtanítani minél több gyereknek.

Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vezetője kiemelte: példaértékű együttműködésről van szó, amelyben kőszínházak összefognak azért, hogy egy független színházi szervezet helyhez és mondanivalója megéléséhez juthasson, elmondhassa a közönségnek az általa fontosnak tartott gondolatokat.
Fekete Péter, a békéscsabai színház igazgatója hangoztatta, hogy a Jókai Színház a jelmezeket gyártja, és fiatal színészeik is részt vesznek az előadásban, amelyet 25 alkalommal játszanak majd Békéscsabán. Crespo Rodrigo, a tatabányai színház vezetője arról beszélt, hogy a Jászai Mari Színház, amely a produkció díszletét gyártja, folyamatosan készít koprodukciókban előadásokat, független társulatokkal is.

Az előadásban öttagú zenekar játszik, a zenei vezető Veér Bertalan. A produkcióban, amelynek koreográfusa Kun Attila, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola diákjai is színpadra lépnek. Az előadás szünetében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem segítségével kifejlesztett Sajteső elnevezésű interaktív mozgásérzékelő játékkal is játszhatnak majd a gyerekek.

A sajtótájékoztatón - amelyen a gyerekdarab három jelenetét is bemutatták - családjukkal megjelentek a Nemzeti Színház művészei is, köztük Bodrogi Gyula, Mátyássy Bence és Kristán Attila.

Hamarosan indul Magyarország legszínesebb online gyerekprogam magazinja, a Bóbita magazin internetes testvére, a Bóbitanet.hu!

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.