györgy péter

2012 május 29., 07:02
Vizuál kultúrpolitika Szerző: Balkányi Nóra

Mi lesz a Trafó Galériával?

Utána néztünk, hogy a Trafó körül kialakult helyzet hogyan érinti a házzal egyidős, itthon hiánypótló Trafó Galériát. A tervezett kiállítások programját december végéig kell összeállítania a galériát vezető Fenyvesi Áronnak, az idei költségvetés pedig nem változik a tavalyihoz képest. Így nem tűnik annyira vészesnek a helyzet - az viszont, hogy milyen körülmények között és egyáltalán a mostani stáb fogadhatja-e majd az általa meghívott művészeket, milliós kérdés.
2012 március 14., 18:55
Könyv tóth krisztina Szerző: (fv)

Kié lesz az idei AEGON-díj 2012?

Március 20-án hozzák nyilvánosságra a nevet. A jelöltek között Grecsó Krisztián és Tóth Kirsztina neve is szerepel.
2011 december 17., 11:08
Színház trafó Szerző: (pt)

Hálózatba kötve

Ezzel a címmel konferenciát rendeztek a Trafóról. A szervezők és a résztvevők célja az volt, hogy kulturális szakemberek és egyetemi oktatók - civil kezdeményezésként - a kurátorok és a döntéshozók számára szakmai segítséget nyújtsanak az intézmény vezetését illető döntéshozatal előkészítésében.
2011 december 7., 08:17
Vizuál fotó Szerző: (bn)

Rajzműhely, design vásár, kerekasztal, megnyitó

Jó Sirály nem vész el. Nem pontosan úgy folytatódik, ahogyan eddig, de a Király utcai kulthelyszín továbbra is működik, megpróbál működni - és ez nagyon jó. Olyannyira, hogy kiállítás is nyílik majd, lesz sok rajzműhely és a Negyed6Negyed7 hanukai kulturális feszt keretén belül zajlanak majd itt is képzőművészettel kapcsolatos programok - és máshol is. Decemberben irány a negyed!
2010 október 19., 15:12
Vizuál média Szerző: (sze)

Bevezetés a kortárs művészetbe

Gólyavári szabadegyetemen mélyülhetünk el a kortárs művészet rejtelmeiben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Klasszikus

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Jazz/World

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében