gyorivanyi

2011 szeptember 2., 11:59
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

Búcsúzom kedves Olvasóimtól

A mai nappal közös megegyezéssel felbontottuk megbízott főzeneigazgatói szerződésemet. Örülök, hogy az elmúlt év során megoszthattam Önökkel a gondolataimat, örömeimet és problémáimat.
2011 szeptember 1., 14:21
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

A Kékszakállú koncepciója

Közeleg A kékszakállú herceg vára bemutatója. A színrevitel már hosszú hónapokkal ezelőtt foglalkoztatott, akkor jegyeztem le a koncepciómat, amelyet most önökkel is megosztok:
2011 augusztus 4., 12:32
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

Internacionyár

Júliusban három előadást néztem meg a Veronai Arénában. A veronai élményekkel kapcsolatban azt a konklúziót tudnám közreadni, hogy a Magyar Állami Operaháznak már nem kell soká várnia arra, hogy részese legyen a vágyott nemzetközi operaéletnek – a nagy múltú Veronában és Budapesten immár ugyanazok a szereplők és rendezők dolgoznak.
2011 augusztus 2., 16:22
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

A világ nagy karmesterei - Rafael Frühbeck de Burgos

Februárban már megosztottam a blogom olvasóival: a Filharmóniai Társaság elnök-karnagyi kinevezése segíthet abban, hogy végre valóra válthatom régi álmomat, s a világ nagy karmestereit bemutathatom a hazai közönségnek.
2011 július 12., 10:40
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

A világ nagy karmesterei - Juraj Valčuha

Februárban már megosztottam a blogom olvasóival: a Filharmóniai Társaság elnök-karnagyi kinevezése segíthet abban, hogy végre valóra válthatom régi álmomat, s a világ nagy karmestereit bemutathatom a hazai közönségnek.
2011 július 5., 14:40
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

A világ nagy karmesterei - Christoph von Dohnányi

Februárban már megosztottam a blogom olvasóival: a Filharmóniai Társaság elnök-karnagyi kinevezése segíthet abban, hogy végre valóra válthatom régi álmomat, s a világ nagy karmestereit bemutathatom a hazai közönségnek.
2011 június 21., 19:14
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

Válaszok, választások

A magyarországi operaélet számos meghatározó személyisége indult Erdélyből, úgy mint Kiss B. Atilla, Airiser Csaba és Kálmándi Mihály, hogy csak néhány olyan nevet említsek, akik nélkül szegényebb lett volna hazánk művésztársadalma.
2011 május 26., 12:02
Plusz blog Szerző: Győriványi Ráth György

Szép város Kolozsvár

Több szempontból is lenyűgöző útról tértem haza: Erdélyben jártam. A város szülötte, Selmeczi György vitt városnézésre Kolozsváron, ami külön öröm volt számomra, hiszen nemcsak a szokásos, turisták által ismert nevezetességet mutatta meg, hanem számos, neki kedves helyszínt is. A szállásom a hegytetőn volt, alattunk verőfényes napsütésben fürdött a város. Kiutazásomnak egyébiránt szakmai célja volt: énekeseket hallgattam meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink