gyüdi sándor

2023 április 28., 12:20
Plusz hír Szerző: Fidelio/MTI

Barnák Lászlónak és Gyüdi Sándornak is további öt évre szavazott bizalmat a szegedi közgyűlés

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját ismét Barnák László töltheti be, míg a Szegedi Szimfonikus Zenekar élén is Gyüdi Sándor marad az igazgató Szeged város közgyűlésének döntése értelmében
2018 április 27., 16:19
Klasszikus szeged Szerző: Fidelio/MTI

Gyüdi Sándort választották a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójává

Egyhangú szavazással döntött a Tisza-parti város közgyűlése pénteki zárt ülésén amellett, hogy Gyüdi Sándor foglalja el a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói székét.
2017 szeptember 2., 12:26
Klasszikus szeged Szerző: Fidelio/MTI

Hangversenytermet hiányol Szegeden a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője

Gyüdi Sándor szerint a koncertélet bővítéséhez lenne szükség a régóta hiányzó létesítményre.
2017 március 27., 11:30
Klasszikus liszt Szerző: Fidelio

Nem osztottak első díjat a nemzetközi Bartók-versenyen

Az immár hetedik alkalommal megszervezett Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen idén 18 fiatal mutatkozott be, a magyarok mellett román, szerb és japán művész is.
2016 június 16., 15:31
Klasszikus komolyzene Szerző: (je)

Sikeres évadot zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Rengeteg fellépésük volt itthon és külföldön egyaránt. Megválasztották az évad művészét is.
2016 április 7., 15:55
Klasszikus lengyelország Szerző: Fidelio/MTI

Kitüntetik a katyńi tömeggyilkosság ihlette zenemű magyar alkotóit

A Katyńi Requiem című zenemű magyar alkotói rangos lengyel elismerésben részesülnek április 8-án; a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Roman Kowalski nagykövet adja át nekik.
2014 szeptember 1., 15:00
Klasszikus mti Szerző: (sze)

Gazdag évad vár a Szegedi Szimfonikusokra

Nagyon összetett feladatokkal készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar az új évadra; a kötelezettségeken túl célul tűzték ki a közönség fiatalítását, és számos külföldi felkérésnek is eleget kell tenniük - mondta el a szeptember elsejei évadnyitó kapcsán a zenekar igazgatója.
2014 augusztus 8., 13:00
Színház szeged Szerző: (va)

Megújul a Dömötör-díj

A Szegedi Nemzeti Színház szakmai elismerésére ezentúl egész évad alatt lehet szavazni. A teátrum már készül az új évadra, tizennégy premierrel várják a közönséget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink