gyulai várszínház

2021 június 11., 19:55
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Kortárs magyar szerzők a Gyulai Várszínházban

A világirodalmi (Csehov, Donizetti, Ibsen, Shakespeare, Goldoni) és magyar klasszikusok (Madách Imre, Móricz Zsigmond, Örkény István, Wass Albert) mellett a kortárs magyar szerzők művei az idei évadban is hangsúlyos szerepet kapnak Gyulán.
2021 június 3., 10:30
Színház ajánló Szerző: Gyulai Várszínház

Shakespeare, amikor magyar

XVI. alkalommal rendezik meg a Gyulai Várszínházban június 28. és július 4. között a Shakespeare Fesztivál programsorozatát, idén a pandémia miatt (is), csak magyar társulatok részvételével, Shakespeare, amikor magyar alcímmel.
2021 május 26., 12:45
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Az összművészetiség jegyében telik a nyár Gyulán

A járványhelyzet enyhülésével a Gyulai Várszínház is évadot hirdetett, a színes programkínálat mellett, ismét megrendezésre kerül a hagyományos Shakespeare Fesztivál, melyen az országban játszott kiemelkedő Shakespeare-előadásokat láthatja a közönség, valamint tematikus minifesztiválok is várják az érdeklődőket.
2019 július 15., 15:55
Színház galéria Szerző: Fidelio

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
2019 július 7., 11:30
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Költészet, varázslat, szerelem - kezdődik a Shakespeare Fesztivál

Vígjátékokkal és komédiákkal vár a hétfőn kezdődő XV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál, Gyulán. A fesztiválra a Gyulai Várszínház a Sztalker Csoporttal és az Teatro Potlach Társulattal közösen két saját bemutatóval is készül.
2019 május 9., 13:25
Plusz új évad Szerző: Fidelio/MTI

Miklósa Erika, Sztalker csoport, Shakespeare Fesztivál a Gyulai Várszínház műsorán

Öt új bemutató szerepel a Gyulai Várszínház 56. évadában, amely június 26. és augusztus 13. között hét héten keresztül szinte minden nap művészeti programokkal várja a közönséget.
2017 augusztus 12., 12:08
Színház kritika Szerző: Zappe László

Tévelygő hajótöröttek – ikertörténetek Shakespeare-től Gyulán és Szegeden

Gyulán a Tévedések vígjátékát játszották az idén, Szegeden a Vízkeresztet. Akár össze is téveszthetők, ugyanis mindkettőben vannak összetéveszthető ikrek.
2017 április 27., 16:14
Színház vidnyánszky attila Szerző: Fidelio/MTI

Elek Tibor lett a Gyulai Várszínház új igazgatója

A pozícióra hárman pályáztak. Elek Tibor november 1-jétől, öt évig tölti be az igazgatói posztot. A már elkészült idei nyári évadot Varga Marianna vezényli le megbízott ügyvezetőként.

Gyulai Várszínház

Az 58. évadát tartó Gyulai Várszínházban, a több mint 600 éves gótikus téglavár udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházban, a város más helyszínein, utcáin és terein idén is csaknem két hónapon keresztül (2021.06. 25.–08.19.) kínálnak a legkülönbözőbb korú és színházi érdeklődésű nézők számára, a legkülönbözőbb műfajokban minőségi művészeti élményeket.

A látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival, színvonalas komolyzenei és irodalmi programokkal várják a nézőket.

Az idei színes programkavalkádból, az 50 előadásból kiemelkedik az 5 új, saját bemutató (Hamlear, Mi lennék nélküled? – Jászai Maritól napjainkig, Két úr szolgája, Két Hold világa, Az ajtó), a 6 fesztivál (Shakespeare Fesztivál, Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál, Vár Blues Fesztivál, Erdélyi Hét, Szabó Magda Napok, X. Irodalmi Humorfesztivál).

gyulaivarszinhaz.hu

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében