gyulai várszínház

2013 november 7., 10:40
Színház nemzeti színház Szerző: Fidelio

Gyulára is elutazna a Nemzeti

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház, amelynek keretében közös bemutató létrehozása, előadások meghívása és szakmai workshop is megvalósulhat.
2013 augusztus 13., 11:00
Színház fesztivál Szerző: (va)

Véget ért a Gyulai Várszínház jubileumi évada

A kerek évfordulóhoz méltó sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház. A közönség ötven nap alatt hetven programot láthatott, közülük harminc ingyenes műsort június 22. és augusztus 10. között - közölte Gedeon József igazgató.
2013 július 2., 12:35
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Ahogy a sült tök égeti a szánkat

A Kecskeméti Katona József Színház és a Gyulai Várszínház közös előadása, a Chioggiai csetepaté július 6-án látható a Városmajori Színházi Szemle programjának részeként.
2013 június 21., 12:00
Színház fesztivál Szerző: (va)

Kezdődik a Gyulai Várszínház 50. évada

Június 22-én ünnepi megnyitóval, A néma levente című előadással, fényfestészeti műsorral, filmvetítéssel, Royal Dixieland Band-koncerttel és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a gyulai nyári színház.
2013 június 5., 10:00
Színház mti Szerző: (fgy)

Nyáron se maradunk színház nélkül

Gazdag programmal, összművészeti fesztiválokként várják a közönséget a június közepétől augusztus végéig tartó nyári szezonban a szabadtéri színházak. Zsámbék, Gyula, Szeged, Szentendre, Kőszeg, Kisvárda és Budapest is nagy érdeklődésre számot tartó előadásokkal készül.
2013 február 5., 14:30
Színház nagy andrás Szerző: (va)

Eredményesen zárult a gyulai drámapályázat

A Gyulai Várszínház jubileumi, 50. évada alkalmából tavaly szeptemberben kiírt meghívásos pályázat mindhárom pályaművét megismerheti a közönség. A szervezők három drámaírót kértek fel színpadi mű megírására: Nagy Andrást, Wodianer-Nemessuri Zoltánt és Zalán Tibort.
2012 június 2., 13:41
Színház fesztivál Szerző: (pt)

Hova menjünk nyáron színházba?

Nyárra bezárnak a kőszínházak, de a színházrajongóknak nem kell nélkülözni a "mindenesti betevőt". Körbenéztünk az országban.
2011 április 5., 09:00
Színház horváth csaba Szerző: Bajzák Anna Manuéla

Nyár Gyulán! - 48. évad a Várszínházban

A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválja július 1-től augusztus 14-ig szinte minden este más programmal várja a kultúra és művészetek barátait.

Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház a legrégebbi magyar várszínház. 1964 óta működik Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházban.

Nyáron csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínálunk (Shakespeare Fesztivállal, Erdélyi Héttel, Nemzeti klasszikusok napjaival), amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít a legkülönbözőbb műfajokban minőségi nyári művészeti élményeket.

Legolvasottabb

Színház

A kultúra megfizethetetlen?!

A kulturális szféra szereplői évek óta komoly anyagi gondokkal küzdenek, a járványhelyzet, valamint a gazdasági változások pedig újabb kihívások elé állítják az intézmények vezetőit. Legutóbb a kata módosítása, valamint a rezsicsökkentés átalakítása késztette stratégiai változásokra a művészeket. Megkerestünk néhány színházat, hogy mondják el, hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet.
Vizuál

Ország Lili elfeledett tévéfelvétele – Különleges felfedezéssel zárult a Fidelio kutatása

Mostanáig senki nem tudott annak a negyvenöt évvel ezelőtt készült televíziós riportnak a létezéséről, ami a Fidelio kutatásának köszönhetően került elő Ország Liliről. A hosszas kutatómunka eredményeként meglelt felvételt a művész születésének évfordulója alkalmából tárjuk a nyilvánosság elé.
Zenés színház

Az Eiffel Műhelyház valamennyi előadását törli az OPERA

A Magyar Állami Operaházat érintő forrásmegvonás miatt az intézmény levélben tudatta, hogy a gyermekprogramok kivételével nem tartja meg az Eiffel Műhelyházba tervezett előadásait. A CIKK FRISSÜLT.
Vizuál

Az ember, aki kikosarazta Ingmar Bergmant – 10 érdekesség a 85 éves Dustin Hoffmanról

A kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman pályája nem indult zökkenőmentesen, azonban néhány rövid kitérő után már a legnagyobb rendezők ajánlottak neki főszerepeket.
Vizuál

„Találkozunk majd az út végén” – John Travolta búcsúja Olivia Newton-Johntól

Megható üzenettel búcsúzott kollégájától és barátjától, az augusztus 8-án, 73 éves korában elhunyt Olivia Newton-Johntól John Travolta.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében