határon túli színházak

2012 február 8., 14:13
Tánc nagy józsef Szerző: Fidelio

Tánc és szöveg közös ereje

Abe Kobo japán író A homok asszonya című regénye alapján február 10-én mutatja be a sepsiszentgyörgyi M Studio új táncelőadását Mint a fagy címmel.
2012 február 4., 16:47
Színház székely csaba Szerző: (pt)

Marosvásárhely, Szabadka és Temesvár színházai Budapesten

Bár nem ritka a határon túli magyar színházak vendégjátéka a fővárosban, az mégsem gyakori, hogy egy hónapon belül három teátrum előadásait is láthassa a közönség.
2011 november 13., 11:48
Színház józsef attila színház Szerző: (pt)

Határon túli előadások a József Attila Színházban

Kassai előadással indul és komáromi produkciókkal zárul a József Attila Színház határon túli évada. A Felvidékről a Felvidékre azonban Erdélyen, a Kárpátalján és a Vajdaságon keresztül visz az út.
2011 október 8., 17:34
Színház hírek Szerző: Fidelio

Érdekvédelmi szövetségben a romániai magyar színházak

2011. október 5-én Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokvium alkalmával találkoztak az erdélyi magyar színházak képviselői, valamint a magyarországi színházi szakma kiemelkedő személyiségei. Az eredmény: megalakult a Romániai Magyar Színházi Szövetség.
2011 október 7., 17:44
Színház hírek Szerző: Fidelio

Gyergyóban kollokválnak a nemzetiségi színházak

A Nemzetiségi Színházi Kollokvium Erdély több évtizedes múlttal rendelkező multikulturális színházi fesztiválja. Alapkoncepciója, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a kisebbségi nemzetiségek színházainak.
2011 október 5., 18:35
Színház hírek Szerző: Fidelio

Szarajevóban a kolozsvári Leonce és Léna

A Tompa Gábor rendezte előadást a MESS színházi fesztiválon mutatják be október 7-én. Az előadást már Budapesten is láthatta a közönség, és szerepelt a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjában is.
2011 október 5., 18:26
Színház hírek Szerző: Fidelio

Temesvári Deviancia

OKtóber 14-én mutatják be a szerző, Németh Ákos rendezésében a Deviancia című darabot a Csiky Gergely Színházban.
2011 október 4., 20:15
Színház szabadka Szerző: Fidelio

Kosztolányi-összes Szabadkán

Három nap alatt hat év munkája tekinthető meg októberben Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színházban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Szabadon hozzáférhető Sára Sándor hét emblematikus filmje

A közelmúltban elhunyt Sára Sándor emléke előtt tisztelegve, hét emblematikus filmjét mától 20 napon át szabadon elérhetővé teszi a Magyar Nemzeti Filmalap.
Klasszikus

RENDKÍVÜLI: Ázsiai turnéra indulunk a Concerto Budapesttel

Három nagyvárosba, Bangkokba, Fucsouba és Sanghajba kísérjük el a világhírű magyar szimfonikus zenekart, amely többek között Bartók mesterművével, a Concertóval a bőröndben utazik.
Zenés színház

A János vitéz az Operettszínházban – negyven év után

Kacsóh Pongrác daljátéka, a János vitéz novemberben tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára. Szeptember 30-án sajtónyilvános olvasópróbával vette kezdetét a munka, ahol számos érdekesség kiderült az előadásról és az alkotógárdáról.
Klasszikus

Kicsoda Hildur Guðnadóttir, a Joker zeneszerzője?

Egy nő a férfidominálta zeneszerzőszakmában, aki a Chernobyl után a Joker eredeti filmzenéjével új színt hoz a film világába.
Zenés színház

A punktól az opera felé – Kérdések és válaszok az operajátszásról

Új sorozat indult az Opera Magazinban, amelyben a színházi szakma képviselői beszélnek arról, szerintük hogyan érdemes operát játszani, mitől jó egy előadás, valamint mivel lehet megszólítani a fiatalokat és megtartani az idősebbeket. Az első részben Kiss Eszter Veronika és Fáy Miklós kritikusokat kérdezték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében