A bécsi kultúrát bemutató sorozatunkban ezúttal Mozart talán leghíresebb zongoraversenyével foglalkozunk, amelyet egyébként maga Mozart mutatott be Bécsben.
Ha a bécsi Staatsoper aranykorát szeretnénk behatárolni, minden bizonnyal a századforduló időszakáig kell visszatekintenünk. Gustav Mahler tíz éven keresztül, 1897-1907 között töltötte be az opera főzeneigazgatói posztját a császárvárosban.
Élő muzsikaszó teszi még hangulatosabbá a bécsi piacokat a májusi hétvégéken. Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Zenepiac elnevezésű programsorozatot, amelyen klasszikus zene, világzene és hamisítatlan bécsi dallamok egyaránt felcsendülnek.
A Trafóban két részletben is bemutatott Hinoki 2.0 bekerült az egyik legrangosabb táncfesztivál, a bécsi ImPulsTanz 8:tension programjába. A produkció nemzetközi meghívásainak sora folytatódik novemberben, ugyanis a francia-belga Next Festivalt is ez a darab nyitja meg.
Az osztrák Conchita Wurst tavalyi versenygyőzelme után idén Bécsben rendezik meg az Eurovíziós Dalfesztivált, ahol Magyarországot Csemer Boglárka Boggie képviseli Wars For Nothing című dalával. Cikkünkben olyan érdekességekről olvashat, amelyek a világ egyik legnagyobb szórakoztató műsorának 59 éve alatt már feledésbe merültek. MAGAZIN
Az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család sarjának, a méltatlanul elfeledett írónak, színházi rendezőnek, Magyarország egykori külügyminiszterének, gróf Bánffy Miklósnak állít emléket a bécsi magyar nagykövetségen április 13-tól látogatható kiállítás.
Brahms II. szimfóniája éles ellentéte az első szimfóniának, talán ez is magyarázza, hogy a bécsi bemutatón a közönség sokkal melegebb fogadtatásban részesítette.
Öt opera- és három balettpremier között Eötvös Péter Három nővér című operájának bemutatója is szerepel a Bécsi Állami Opera következő évadjának programjában.
Magyarország leghosszabb ideje jelentkező fesztiválján Liszt gazdag életműve tárul fel. Az október 14. és 23. között rendezett XXII. Gödöllői Liszt Fesztiválról Szilasi Alex művészeti vezetőt kérdeztük.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.