hír

2026 március 11., 11:15
Vizuál hír Szerző: Fidelio

„A falig már eljutottunk” – Reisz Gábor a közönségtől kér segítséget új filmjéhez

Reisz Gábor és stábja hamarosan megkezdik új filmjük, az Ember végez forgatását. A 81 millió forintos költségvetésű produkció befejezéséhez 13 millió forint előteremtésére közösségi gyűjtést indítanak.
2026 március 10., 17:20
Plusz hír Szerző: Fidelio

Ők a Halhatatlanok Társulatának idei jelöltjei!

Idén is a közönség döntheti el, hogy a szakmai kuratórium által jelölt művészek közül kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új tagok lábnyomát a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán helyezik majd el. A szavazás már elindult.
2026 március 10., 11:45
Vizuál hír Szerző: (va)

Három év után újra megnyílik az orosz pavilon a Velencei Biennálén

Az orosz-ukrán háború kitörése óta idén először vesz részt hivatalos programmal Oroszország a májusban kezdődő Velencei Képzőművészeti Biennálén, a szervezők megfogalmazása szerint ez mégsem számít „visszatérésnek”.
2026 március 9., 13:50
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Kollár Éva kapta a KÓTA nagydíját

Március 7-én tartotta idei díjátadó ünnepségét a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA. A nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek nyújtották át a kitüntetést.
2026 március 9., 10:50
Vizuál hír Szerző: Fidelio

Erdély Mátyás Spotlight-díjat nyert az Árva operatőri munkájáért

A magyar alkotót az Amerikai Operatőrök Szövetsége tüntette ki. A Spotlight-díj a legrangosabb nemzetközi szakmai elismerések egyike a kiemelkedő operatőri teljesítmények díjazására. 
2026 március 9., 10:00
Klasszikus hír Szerző: (x)

Cselló próbajátékot hirdet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara!

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara próbajátékot hirdet cselló szólamába tuttista zenekari művész munkakörre, határozott idejű munkaszerződéssel. A próbajáték napja április 20.
2026 március 9., 09:45
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

Szemere Zita a Magyar Állami Operaház kamaraénekese

A kiváló koloratúrszopránt március 8-án, az évad utolsó Lammermoori Lucia előadását követő tapsrend alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban ő is a Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb elismerésének kitüntetettje lesz.
2026 március 6., 15:00
Színház hír Szerző: Fidelio

Megjelent a dráMÁzat ötödik kötete

Megjelent a dráMÁzat V. című drámakötet, a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház kiadásában. Ezzel egyidőben ki is írták az új pályázatot, amelyre június 3-ig várják a műveket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink