Évek óta játszol valamilyen hangszeren, ráadásul úgy tűnik, még tehetséged is van hozzá? Ha mindig motoszkált benned a gondolat, milyen lenne színpadon is muzsikálni komoly zeneművészek társaságában, akkor a Pannon Filharmonikusok új kezdeményezését éppen neked találták ki.
Az Index információi szerint jelenlegi formájában biztosan megszűnik, de akár teljesen el is törölheti a kormány az előadó-művészetek tao-támogatását. Erről ma születik döntés.
A dokumentumfilm-rendező és fotóművész Bartha Máté Kontakt című anyagával érdemelte ki a nemzetközi zsűri nagydíját. A projekt a 10–18 éveseknek szóló Honvédsuli mindennapjait mutatja be.
Milyen érzés lehet a Sötétség Hercege után beülni a Ferrari 308 GTSi típusú modellbe? Ezt csak az tudhatja, aki 90,450 dollárt, (több, mint 25 millió forintot) adott a muzeális értékű járműért.
A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.