Rejtélyes viszonyok címmel mutat be kétszemélyes előadást november 26-án a Rózsavölgyi Szalon, Hirtling Istvánnal és Lábodi Ádámmal a főszerepben. A francia származású Eric-Emmanuel Schmitt darabjáról a készülő produkció rendezőjét, Kolos Istvánt kérdeztük.
Hargitai Iván rendezésében február 21-én mutatja be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Peter Shaffer darabját, a Mozart és Salieri kitalált történetét feldolgozó Amadeust.
"A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. A My Fair Lady világsikerének egyik titka a jó zene" - olvasható a margitszigeti előadás reklámszövegeiben a megállapítás, melynek első fele ugyan erősen vitatható a zenés színház közegében, ámde második mondatában valósággal lapidáris igazságot fogalmaz meg. KRITIKA
A Néprajzi Múzeum Székelyek – Örökség-mintázatok címmel látható új kiállítása számos székelyföldi múzeum összefogásával jött létre. A tematikáról és a tárlat különlegességeiről a főkurátorral, dr. Kinda Istvánnal beszélgettünk.
Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfusról nyilvános búcsún emlékezhetnek meg tisztelői, az Erkel Színházban rendezett megemlékezésen.
Per Petterson a PesText vendégeként érkezett Budapestre szeptember végén, a programsorozat előtt beszélgettünk vele írói indulásáról, gyermekkoráról, valóság és emlékezet furcsa viszonyáról, valamint az önmagukat megíró regényekről.
A Magyar Műszaki és Közlekedési és Múzeum Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben címmel nyitotta meg idén szokásos éves időszaki kiállítását. Október 16-án az ismert író a tárlat ihlette szövegeivel kalauzolja végig a látogatókat.
Hatodik alkalommal rendezik meg három városban az Orosz Zenei Fesztivált Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. A program idén a Találkozások témakörére épül, a fesztivált végigkísérők abba tekinthetnek be, hogyan hatottak egymásra a művészek.
Október 13. és november 24. között lesz látható az Élő Magyar Festészet című nagykiállítás a Pesti Vigadóban. A megnyitón három szakmai díjat is átadnak majd.