"…s mily mély a sekélység…" folytatódik Kosztolányi verse, az Esti Kornél éneke. S én úgy szeretném már néha látni azt a kis sekélységet a magyar színpadokon. De általában az alkotás értelmének, a halál mibenlétének boncolgatásánál senki sem adja alább. S persze, miért is ne. Csak ha mindebben közben a lilaság és a didaxis keveredik a dilettánsnak tűnő színházi ötletekkel, akkor már kezdi zavarban érezni magát a néző.