honvéd táncszínház

2014 december 15., 08:04
Tánc interjú Szerző: Szász Emese

Gombai Szabolcs: "A legfontosabb az arányérzék"

A Bozsik Yvette Társulat vezető táncosa több éve koreográfusként is közreműködik a társulat produkcióiban és önálló előadásokat is készít. A Csillagokkal táncoló Kojot című előadás után beszélgettünk Gombai Szabolccsal. INTERJÚ
2014 november 10., 12:46
Tánc Tánc Szerző: (ja)

Az első világháborúra emlékezik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Az első világháborúra emlékezik új előadásában a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház): a Sírnak a harangok... című táncdarab bemutatója november 14-én lesz a budapesti Várkert bazárban.
2014 augusztus 19., 10:08
Tánc novák péter Szerző: (kzs)

Történelmi látomás a Margitszigeten

Az új névvel fellépő Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztus 22-én Székely Dózsa Györgyöt idézi meg a Marigtiszigeti Szabadtéri Színpadon.
2014 július 22., 15:02
Tánc ajánló Szerző: (kzs)

Eljárják a virtuóz csárdást

A július 1-jétől Magyar Nemzeti Táncegyüttes nevet viselő egykori Honvéd Táncszínház produkciója egy szerelmi háromszög történetét dolgozza fel a néptánc és a népzene nyelvén.
2014 június 4., 13:22
Tánc novák péter Szerző: (sze)

Nevet változtat a Honvéd Táncszínház

Magyar Nemzeti Táncegyüttesre változik a Honvéd Táncszínház elnevezése július 1-től. Zsuráfszky Zoltán szerint a táncegyüttes fő feladata "táncos gyökereink, táncos anyanyelvünk szolgálata", és ezt legjobban az új név fejezi ki.
2014 március 13., 15:14
Tánc bartók béla Szerző: (kzs)

Bartóktól Rodinig - táncok a BTF-n

A Szegedi Kortárs Balett és a Pannon Filharmonikusok különleges estje nyitja a Budapesti Tavaszi Fesztivált március 21-én a Művészetek Palotájában. De a táncművészet rajongóit még számos különleges bemutató várja a fesztivál ideje alatt.
2014 március 10., 09:31
Tánc művészetek palotája Szerző: (kzs)

Tavasztáncok az éves fesztiválon

Néptánc- és kortárstánc bemutatók, külföldi társulatok vendégjátékai és a hagyományos országos táncháztalálkozó is szerepel az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál tánckínálatában március 21. és április 6. között.
2013 december 16., 17:04
Tánc erkel színház Szerző: (kzs)

A Kárpát-medence táncai az Erkelben

Táncoló évszakok - Népszokásaink, jeles napjaink címmel a Söndörgő együttes közreműködésével december 17-én új előadást mutat be a Honvéd Táncszínház az Erkel Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink