hoppart társulat

2019 július 9., 13:15
Színház hír Szerző: Fidelio

12 év után megszűnik a HOPPart Társulat

Herczeg Tamás, a HOPPart Társulat vezetője Facebook-oldalán jelentette be, hogy a társulat befejezettnek tekinti működését. A megszűnés okairól adott interjúból idézünk.
2015 november 16., 16:40
Színház videó Szerző: Sz. E.

Amikor a szerelembe beleszól a politika

Erről (is) szól a HOPPart Válasszunk párt! című előadása, amit Németországban mutattak be először, most pedig új szereposztással láthatjuk itthon. Kiss Diána Magdolna színésznő mesélt a szerepátvételről és a társulat aktualitásairól. VIDEÓ
2015 június 1., 17:38
Színház vígszínház Szerző: (sze)

Elhunyt Somody Kálmán

Hosszan viselt betegség után, hetvenkét éves korában elhunyt Somody Kálmán színész - értesült a Színház.hu.
2015 január 6., 11:00
Színház jurányi inkubátorház Szerző: (va)

Fidelio Színházi Est: Válasszunk párt!

Játsszon a Fidelióval és legyen ott a HOPPart és a berlini Neuköllner Oper közös produkciójának január 16-i előadásán, amely után közönségtalálkozón kérdezheti az alkotókat!
2013 június 12., 11:00
Színház magazin Szerző: Frauenhoffer György

6. nap: Gondoljuk ezt újra

A POSzT hatodik napján tovább gyűltek a kérdőjelek a fejünk fölött, a világ rendjét pedig csak a HOPPart és a Picasso kalandjai voltak képesek visszaállítani. Úgy ahogy.
2013 február 1., 16:42
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

Álmodott már Ön a Blue Hotelben?

A HOPPart Társulat és a Szkéné Színház új zenés darabja február 6-7-én látható Herczeg Tamás rendezésében.
2013 január 22., 13:23
Zenés színház örkény színház Szerző: Frauenhoffer György

Herczeg Tamás: "Keressük a saját szabadságunkat"

Hat évvel ezelőtt saját erőből vágtak neki a pályának, mára övék az egyik legizgalmasabb hazai színházi társulat. A HOPPart vezetőjével, Herczeg Tamással beszélgettünk a független létről, közszereplésről, és újonnan készülő előadásukról, a Blue Hotelről.
2012 augusztus 6., 16:24
Zenés színház kritika Szerző: László Ferenc

Szerencsés flótás: Színészkedjünk rendesen!

Ennyi tehetség és ötlet láttán nagyjából mellékes, hogy személy szerint e sorok írója nem rajongott a Szerencsés flótás előadásáért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink