horváth ádám

2020 november 30., 13:55
Színház hír Szerző: Fidelio

Emléktáblát kapott Horváth Ádám, a Szomszédok megalkotója

November 20-án a szokásostól eltérően ünnepség nélkül került kihelyezésre Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező emléktáblája a 13. kerületben, a Szent István parkban.
2020 november 2., 16:10
Színház interjú Szerző: József Attila Színház

„Mindent tudj, ami a mozgással kapcsolatos” – Beszélgetés Horváth Ádámmal

A József Attila Színház az utóbbi évadokban egyre több zenés darabbal mutatkozik be. Nem csak a színészi gárdában alkalmazkodnak az új kihívásokhoz, saját tánckarral rendelkeznek. Aki a csapatot összetartja: Horváth Ádám.
2019 június 19., 17:55
Vizuál gyász Szerző: Fidelio/MTI

Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője

Hosszan tartó betegség után szerdán elhunyt Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke - tájékoztatta családja az MTI-t.
2016 március 22., 12:08
Zenés színház opera Szerző: (um)

Swingopera

Hogyan lehet manapság ügyesen zsonglőrködni a különböző műfajokkal? Hogyan fér meg egymás mellett a swing és az opera eltérő világa. Erről kérdeztük Horváth Ádám énekest.
2014 december 12., 12:16
Plusz szakcsi lakatos béla Szerző: (x)

Vissza az aranykorba

A szimfonikus megoldásokkal frissített karácsonyi album igazi zenei csemegét tartogat. Stílusa izgalmas zenei kirándulás a jazz, a szimfonikus hangzás, illetve a populáris zene világába. A CD-ről Horváth Ádámmal beszélgettünk. INTERJÚ
2014 augusztus 7., 10:30
Színház gyász Szerző: (va)

Bajor Imrére emlékeztek pályatársai

Bajor Imre derűs, mindig felkészült, nagy munkabírású művész volt - emlékezett az augusztus 6-án elhunyt művészre Horváth Ádám rendező, a Szomszédok című teleregény író-rendezője.
2014 május 9., 14:55
Klasszikus mti Szerző: (um)

Új vezető a Miskolci szimfonikusok élére

Újra vezetőt keresnek a Miskolci Szimfonikus Zenekar élére, a 2013 júliusában megválasztott Horváth Ádám ügyvezetői munkaszerződése ugyanis közös megegyezéssel megszűnt.
2014 február 5., 15:16
Klasszikus kovács lászló Szerző: Zipernovszky Kornél

Ki intett be Miskolcon?

Miután a Fidelio beszámolt Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének viharos eltávolításáról, először a zenekar igazgatójának közleménye alapján, majd a karmesterrel készült interjúban, megkereste szerkesztőségünket a zenekar koncertmestere, Soós Gábor, aki 9 éve ül ennél a pultnál, és 20 éve tagja a zenekarnak, hogy a zenekari tagok nézőpontjáról is essék szó. A kérést természetesen teljesítjük. Az első hegedűsön kívül megszólaltattuk a brácsa szólam két régi tagját, Mokány Johannát és a november óta a zenekarnál ügyelőként is dolgozó Krajnik Ágostont.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Színház

Ha nyár, akkor irány a Városmajor! – színes kínálattal várják az érdeklődőket

Hatvan programmal, egyebek közt zenés és prózai előadásokkal, operettel, táncprodukciókkal, látványos gyerek- és felnőtt koncertekkel, tematikus sétákkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Emléktáblát avattak Ligeti György egykori lakhelyén

1948 és 1956 között lakott az Alkotmány utca 4. szám alatt Ligeti György. A zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából az épület falán emléktáblát avattak.
Vizuál

Muhi András a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnöke

A producer Tarr Bélát váltotta a szövetség élén, akit a közgyűlés egyhangú szavazással tiszteletbeli elnöknek választott meg.
Klasszikus

Értékőrzés és a zene szeretete – Meghirdette 2023/24-es évadát a Concerto Budapest

Nyolcféle bérlet, köztük gyerekeknek szóló koncertsorozat, tematikus fesztiválok, csellóünnep és természetesen neves karmesterek és szólisták – csak néhány kulcsszó abból a gazdag és sokszínű programból, amelyet a Concerto Budapest a következő évadra tervez.

Nyomtatott magazinjaink