igazgatói pályázat

2019 november 27., 15:00
Színház hír Szerző: Fidelio

Mácsai Pál és Novák János maradnak, Meczner János távozik színháza éléről

A Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében is döntést hozott szerdán: az Örkény Színház, a Kolibri Színház és a Budapest Bábszínház vezetője már biztos, a többi intézményről folyik az egyeztetés.
2018 február 28., 10:11
Színház nemzeti színház Szerző: Fidelio/MTI

Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti igazgatója

Az Emmi tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attilát 2018. július elsejei hatállyal bízta meg újabb öt évre a Nemzeti Színház vezetésével Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
2017 november 20., 13:51
Tánc nemzeti táncszínház Szerző: Fidelio

Ertl Péter marad a Nemzeti Táncszínház igazgatója

Ügyvezetői megbízatása 2018. január elsejétől öt évre szól.
2017 május 25., 11:00
Színház szombathely Szerző: Fidelio/MTI

Jordán Tamás az egyedüli pályázó Szombathelyen

Ez persze nem jelenti azt, hogy Jordán Tamás biztosan el is nyeri a Weöres Sándor Színház igazgatói posztját újabb évekre, hiszen a városvezetés legutóbb nem szavazta meg a végül egyedül maradt aspiráns pályázatát.
2017 március 24., 12:41
Színház jordán tamás Szerző: Fidelio/MTI

Meghosszabbíthatják Jordán Tamás igazgatói kinevezését

Ha a város közgyűlése megszavazza, 2018. szeptember 30-ig, vaqyis a következő színházi évad végéig meghosszabbíthatják Jordán Tamás igazgatói kinevezését a szombathelyi Weöres Sándor Színház élén.
2016 július 30., 09:05
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Fővárosi színházak: tizenketten is versenyben az Újszínház igazgatói posztjára

Csányi Sándor művészeti vezetőként venne részt a Thália munkájában, Németh Kristóf pedig az Újszínház igazgatójaként folytatná a munkát - sajtóértesülések szerint.
2015 április 15., 12:42
Színház mti Szerző: (ja)

Rázga Miklós újrázna Pécsett

Beadta pályázatát a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára Rázga Miklós, az intézmény jelenlegi vezetője.
2015 február 10., 11:15
Színház nyíregyháza Szerző: (ja)

Óriási az érdeklődés a nyíregyházi színházigazgatói poszt iránt

Nem kevesebben, mint heten pályáznak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatói posztjára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink