Október 12. és 16. között indiai turnén vett részt a Magyar Állami Operaház, a műsoron ifjabb Johann Strauss operettje és Erkel Ferenc operája szerepelt.
A Baltazár Színház egész társulata március 13-án Mumbaiba utazott volna, fellépni a Pitypang és a Por című előadásokkal. Egy nappal az út előtt zárta le határait India. Maradtunk és megértettük, hogy a mostani időszak a belső utazásról szól.
A film bebizonyítja, hogy lehetséges úr és szolga szerelmi történetét kliséktől mentesen elmondani, sőt eközben a mai indiai társadalomról is hű képet mutat.
Shah Rukh Khan bulizott romkocsmában, lazult a Szabadság hídon és futott vonat után a Nyugatiban. Csütörtöktől a zenés-táncos romantikus komédia mellett a Puskinban megnézhetjük, milyen thrillert, krimit vagy drámát tudnak Indiában forgatni.
Egész héten a Hopp Ferenc Múzeum kertjében fest Abhishék Szingh indiai művész, aki nemcsak szívesen veszi a látogatókat, de be is vonja őket az alkotásba.
A kiállítás látogatói közé vegyültek a tolvajok és több millió euró értékű ékszereket vittek el az indiai kincseket bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában.
Az 1913-ban Budapesten született Amrita Sher-Gil rövid, mindössze 28 évig tartó élete a zsenikre jellemzően volt sűrű és tragikus: tele szenvedéllyel, szerelemmel, forradalmisággal és bonyolult családi viszonyokkal.
Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Programkereső
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára.
2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.