interjú

2008 augusztus 4., 00:00
Színház interjú Szerző: Rick Zsófi

Tudják a dolgukat

A legjobb 30 év alatti színész egyik Fidelio Súgó-különdíját a POSzT-on Bartsch Kata kapta, a másikat pedig egy egész társulat. A KoMá-ról tavaly decemberben már olvashattak egy írást, most a társulat vezetőjét, Zrinyi Gál Vincét kérdeztem az elmúlt hónapokról. INTERJÚ
2008 július 28., 00:00
Klasszikus interjú Szerző: Jakab Géza

Pillanatkép

Máté Balázs, a kiváló csellista a hazai régizenészek – ma negyvenes éveikben járó – „nagy generációjához” tartozik. Nikolaus Harnoncourt tanítványa, a legendás Concerto Armonico zenekar alapító tagja volt. Azóta számos világhírű historikus zenekar szólócsellistájaként és kamaramuzsikusként is a világot járja. Lemezre vette Bach összes csellószvitjét, és az általa alapított, korhű hangszereken játszó Aura Musicale együttessel is számos lemezfelvételt készített – legutóbb éppen Johann Sigismund Kusser 6 zenekari szvitjét vették föl a Hungaroton számára. Ennek ürügyén ültünk le beszélgetni.
2008 július 21., 00:00
Jazz/World interjú Szerző: Huszár Endre

Return to Lenny

A július 5-i Return to Forever koncert előtt utoljára Victor Bailey zenekarával járt nálunk minden idők egyik legnagyobb és legutánozhatatlanabb dobos legendája, aki a hatvanas évek végétől többek közt olyan zenetörténeti jelentőségű formációkban szerepelt, mint Miles Davis zenekara vagy a Return to Forever. Lenny White zeneszerzőként is remek szólóalbumokat jegyez, session zenészként pedig rengeteg lemezen hallható teljesen egyéni játéka. Huszár Endre még az RTF újjáalakulása előtt beszélgetett vele.
2008 július 14., 00:00
Zenés színház interjú Szerző: Papp Tímea

Wallenbergről szimbolikusan

Az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval első bemutatóját Brémában tartották, ahol Julia Haebler állította színpadra Gershon Kingsley és Michael Kunze Raoul című operáját. A svéd diplomata, Raoul Wallenberg életét feldolgozó előadásban Serge szerepét Beöthy-Kiss László énekelte. INTERJÚ
2008 július 14., 00:00
Színház interjú Szerző: Rick Zsófi

A London-Székelyudvarhely-Budapest háromszögben

Bartsch Kata röpköd, ezt kár tagadni. Ő kapta meg a POSzT-on a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó Fidelio Súgó-díjat a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház Love and Money című előadásában nyújtott alakításáért. Se túl keveset, se túl sokat nem tudok róla. Láttam egyetemi vizsgáiban, tudtam, hogy Kaposvárra szerződött, olvastam, hogy egy évre kiment Londonba, ahonnan tavaly jött vissza. INTERJÚ
2008 július 7., 00:00
Zenés színház interjú Szerző: Papp Tímea

Műfaji kirándulások, de nem mindenáron

Nagy Ervin abból nem csinál hiúsági kérdést, hogy ő nem bonviván alkat. Ha egyszer a B, a C, a H túl magasan van, ha van az a lage, ami elérhetetlen… Abból viszont igenis csinál, hogy hiperventilálás nélkül táncoljon, énekeljen és játsszon. INTERJÚ
2008 július 4., 00:00
Zenés színház interjú Szerző: Papp Tímea

All round Pálfi

A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán a Szomorú vasárnap bizonyult a legjobb zenés előadásnak. A Szabadkai Népszínház produkciójában Seress Rezső szerepét Pálfi Ervin játssza. INTERJÚ
2008 június 30., 00:00
Zenés színház interjú Szerző: Papp Tímea

Kortárs tapasztalatokkal a klasszikusok felé

A bergeni operaház igazgatója, Stein Olav Henrichsen bár többször volt Magyarországon, legutóbb 25 éve járt erre. Most nem turistáskodni jött, hanem a 2009-es Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval részleteiről tárgyalt. INTERJÚ

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Generációk csellista példaképe: 75 éves lenne Jacqueline du Pré

Tragikusan fiatalon hunyt el, de egyetlen évtized alatt beírta nevét a legfontosabb modern előadóművészek közé. Jacqueline du Pré inspiráció sokak számára ma is, egykori hangszerén pedig magyar művész játszik.
Könyv

75 éve verték halálra az Utas és holdvilág szerzőjét

Hetvenöt éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal. 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen az író szavai olvashatók: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”
Plusz

Könnyeinkkel küzdünk a Kobe Bryantről szóló animációs kisfilmet nézve

A Grammy gálát is beárnyékolta a Kobe Bryant haláláról érkező megrázó hír. Alicia Keys részvétnyilvánítása után több művész is az elhunyt emléke előtt tisztelgett műsorával. Mutatjuk Kobe Bryant Oscar-díjas animációs filmjét, amelyet a saját életéről készített.
Könyv

Szabó Magda Abigéljét ajánlja a New York Times

A múlt héten jelent meg az itthon közkedvelt regény angol fordítása, melyet a kiadó Jane Austen és J.K.Rowling műveihez hasonlít.
Klasszikus

A karmester, aki zenekari állással mentett meg zsidókat a lengyel holokauszt idején

A rettegett Hans Frank, a lengyelek hentese rajongott a zenéért. Hans Swarowsky karmester pedig a tűzzel játszott, amikor kihasználta ezt a rajongást, hogy zsidó és lengyel életeket mentsen meg a világháború alatt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében