interjú

2007 december 27., 00:00
Színház interjú Szerző: Rick Zsófi

Ötösre várva

Vidám Színpad, A fogadósnő. Tóth Ildikó a címszerepben bejárja a női létezés legszélesebb skáláját. Szerelembe esésük a lovaggal (Cserhalmi György) szíveknek édes pillanatok. Elragadó. Egy budapesti kávézóban egy csésze tea mellett Tóth Ildikó finom, visszafogott. Mintha zavarban lenne, apránként adagolja a gondolatait. Most is elragadó. Keresem a megbúvó pontokat: a közöst és a különbet.
2007 december 24., 00:00
Jazz/World interjú Szerző: Matisz László

"Ez a siker, nem az a siker…"

A közönség az Ökrös együttesben figyelt fel az akkor még tizenéves Ágira, a Besh O droMban már mindenki név szerint jegyezte, a Makám, majd a Balázs Elemér Group ekkor már "húzónévként" szerepeltette egy-egy lemezén a fiatal énekesnőt. Néhány éve Szakcsi Lakatos Béla is benne hallotta meg az alternatívát különleges, roma-jazz produkciójának tökéletesítéséhez.
2007 december 13., 00:00
Jazz/World interjú Szerző: Szeifried Adél

"A játékosság a lételemem"

Roby Lakatos hegedűművész tavaly télen új zenekart alapított, idén megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, férjhez ment a lánya, és hamarosan a boltokban lesz első, nevével fémjelzett parfümje. Roby Lakatos jelenleg a Night of the Proms sztárművészeként járja az európai városokat. Beszélgetésünkre a belgiumi és a hollandiai koncertsorozat közti néhány napos szünetben találtunk időt.
2007 december 10., 00:00
Színház interjú Szerző: Rick Zsófi

Kell egy híd, vissza, a hétköznapokhoz

Ez az interjú egészen másképp indult volna, de a közönség közbeszólt. Az Ábel előadás után beszéltünk meg találkozót Őze Áronnal. A diákközönség (a mostani épp) mérhetetlen unintelligenciával figyelte a darab menetét, és saját kommentárjaikkal szórakoztatták egymást. Muszáj volt ezzel kezdenem.
2007 december 3., 00:00
Jazz/World interjú Szerző: Filip Viktória

Belső utazás

Utazni sok féle képpen lehet: lehet például villamoson, buszon, repülőn vagy hajón. Át lehet szelni az óceánt, a kontinenseket, meg lehet kóstolni szokatlan ízű ételeket, és lehet más kultúrákkal is ismerkedni. De van, hogy nem egy ország az úti cél, hanem a saját, belső birodalmunk: egy hely, ami hihetetlenül közel van, és olykor mégis úgy tűnik, hogy a végtelen messzeségbe távolodik tőlünk.
2007 december 3., 00:00
Klasszikus interjú Szerző: Rákai Zsuzsanna

"A mi korszakunk a teljesség kora után következik"

Ortega y Gasset jellemezte így az első világháború utáni huszadik századot a Tömegek lázadásában mint olyan korszakot, amely a megelőző évtizedek pozitivizmusa, technikai és szellemi fejlettségébe vetett megkérdőjelezhetetlen hite után következett.
2007 november 12., 00:00
Színház interjú Szerző: Rick Zsófi

Díjakról és műhelyekről

A 60 éves Gothár Péter idén három díjat is nyert a 25 éves Katona József Színháznak. A Trakhiszi nők című előadás a legjobb női főszereplőnek (Ónodi Eszter), a legjobb rendezésnek és a legjobb díszletnek (Gothár Péter) járó díjat kapta a kritikusoktól.
2007 november 8., 00:00
Jazz/World interjú Szerző: Máté J. György

Pályám emlékezete

Chicagóból címzett levelében Zvonimir Tot jazzgitáros arra kért, adjam át üdvözletét Berkes Balázsnak, akire különös szeretettel emlékszik vissza budapesti diákéveiből. A magyar és külföldi diákjai között egyaránt tisztelt és népszerű bőgős negyvenkét évi jazzoktatás után idén nyugdíjba vonult.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

29 éves korában elhunyt Uszléber Ádám színpadtechnikus

A Komáromi Jókai Színház munkatársát hosszú betegség után, tragikusan fiatalon érte a halál – tudatta Facebookon a teátrum.
Plusz

Ilyen volt a Sziget Fesztivál első két napja – Galéria

Szabadság, buli, önfeledt szórakozás, némi kultúrával megspékelve – a Sziget idén is hozza a formáját, a fesztiválozók pedig nagyon várták mindezt, főleg két év kihagyás után. Fura jelmezekbe bújt fiatalokból most sincs hiány, mindenki barátságos, és nagy csodálkozásunkra földön fetrengő fesztiválozókból is jóval kevesebbet láttunk, mint néhány évvel ezelőtt.
Klasszikus

Tihanyban lép fel a világhírű Marmen Quartet

A brit vonósnégyes első Magyarországi koncertjét adja az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására, az esemény a Harmónia a Vizek Felett III. – Bencés Zenei Ünnep programsorozat részeként valósul meg, és egyben tiszteleg Joseph Haydn előtt születésének 290. évfordulója alkalmából.
Vizuál

Elsőként Budapesten látható a rasszizmus elleni vándorkiállítás

A rasszizmus és a radikalizáció elleni harc fontosságára hívja fel a figyelmet egy bécsi vándorkiállítás, amely augusztus 23-tól lesz látható a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Az Osztrák Történelem Háza (hdgö) tárlatát a nagy nemzetközi sikerre való tekintettel világkörüli útra indították. "A radikalizáció bécsi modellje. Ausztria és a Soá" című kiállítást elsőként Budapesten mutatják be.
Plusz

Udvarlási tánc a Willendorfi Vénusz árnyékában – Programajánló a Sziget 3. napjára

Nem mindennapi udvarlási táncot láthatunk az olasz művész, Alessandro Sciaronni tolmácsolásában, amelyben szinte akrobatikus mozdulatokkal feszülnek egymáshoz a testek. Ha a táncból nem lenne elég, nézzük meg a Willany Leó előadását is, levezetésképpen pedig irány az ArtZone, ahol kollázsolhatunk, festhetünk és zenélhetünk is. Látogassatok el a Fidelio támogatásával megvalósuló színház- és táncplaccra augusztus 12-én is!

Nyomtatott magazinjaink