japán

2017 december 29., 12:11
Zenés színház interjú Szerző: Csicsely Zoltán

Lévay Szilveszter: „A nők közötti harc mindig különleges”

"A közönség most még eggyel jobb verziót kapott" – fogalmaz Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző a Rebecca című musicalje felújítása kapcsán. A darab magyarországi bemutatóját 2010-ben tartották és néhány év pihenő után 2017 decemberében ismét műsorra került a Budapesti Operettszínházban, ahol Lévay Szilveszter szinte házi szerzőnek számít, folyamatosan futnak a darabjai. A művei legalább ennyire népszerűek Japánban is – ennek vélhető okairól is faggattuk.
2017 november 29., 09:21
Vizuál japán Szerző: Fidelio/MTI

Japán lányok és francia rókák

Vicces és gyönyörű filmekkel érkezik az idei Anilogue Nemzetközi Filmfesztivál. Pillantson bele az előzetesekbe vagy nézze meg a képeket kedvcsinálónak!
2017 július 29., 14:00
Klasszikus interjú Szerző: Pesti Monika

Szomora Tibor: „Már kisfiúként sem a többiekkel fociztam”

Japánból való hazaköltözése után most a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál július 25-i koncertjén hallhatta először a magyar közönség Szomora Tibor hegedűművészt hazai színpadon versenymű szólistájaként. A művésszel a koncert után beszélgettünk.
2017 július 10., 10:35
Plusz franciaország Szerző: Fidelio/MTI

Őskori barlangtól a szent szigetig - új helyszínek a világörökségi listán

Idén eddig nyolc, köztük dán, francia, német, iráni, lengyel helyszínnel gazdagodott az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi listája - tette közzé holnapján a szervezet vasárnap.
2017 május 15., 15:09
Vizuál london Szerző: (bzs)

Túl a nagy hullámon - Hokuszai kiállítás

A British Museum május 25-én nyíló kiállítása Japán egyik leghíresebb művészének, Kacusika Hokuszai (1760–1849) életének utolsó három évtizedére koncentrál.
2017 március 24., 14:24
Plusz japán Szerző: (bzs)

Veszélyben a Washingtoni cseresznyevirágzás

Néhány napja a fák alól jelentkezett az egyik amerikai csatorna tudósítója, hogy egy szakértővel tárgyalják meg, tönkretette-e a fagy a tavasz kezdetét jelző virágokat. Japánban már megjelentek az első virágok és alattuk a hagyományos piknikezők. Nézze meg galériánkban, mire ez a világméretű felhajtás!
2017 február 26., 16:37
Könyv japán Szerző: Fidelio/MTI

Rajongók rohama az új Murakami Haruki regényért

A több éves kihagyás és a titkolózás megtette a hatását: péntek éjféli megjelenése előtt Murakami Haruki rajongói helyi idő szerint csütörtök éjfélkor megrohamozták a könyvesboltokat, hogy elsőként juthassnak hozzá a japán író új regényéhez.
2016 december 25., 10:11
Plusz izland Szerző: Szabó Ádám

Bizarr karácsonyi szokások a világban

Van élet a Mikuláson, Jézuskán és bejglin túl is, legalább is, ami a világ többi részét illeti. 5 igazán furcsa karácsonyi hagyományt gyűjtöttünk össze.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Vizuál

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.

Nyomtatott magazinjaink