Elutazott japán turnéjára a Szőke Nikoletta Quartet, hogy február 14 és 16 között, három nap alatt hat koncerten mutassák be legújabb lemezüket, a My Song című korongot.
Négy koncertből álló sorozattal készül a tavaszra a jelenleg Japánban turnézó Liszt Ferenc Kamarazenekar. Márciustól minden hónapban hallhatjuk az együttest az Olasz Kultúrintézetben.
A japán-magyar emlékév kiemelt rendezvénysorozata az elmúlt hetekben zajlott Tokióban. Az eseményen Rost Andrea Szolnok díszpolgára és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar is részt vett.
November 2-án különleges élményben lehet része a Zeneakadémia közönségének: Kodama Mari japán orgonista és vendégei rendhagyó koncerten ünneplik a nagy múltú japán-magyar barátságot.
Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Kozmikus tér / Teremtett világ / Missa duodecima – a Feledi Project új bemutatóinak már a címéből is sejthető, hogy a hétköznapi világon túli tartományt látogathatjuk meg, ha helyet foglalunk az előadáson, október 20-án a Müpa Fesztivál Színházában.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Október 14-én kezdődik a Margaret Island Szabadon szép a tánc elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, amely során több hazai városba is ellátogatnak.