Jazz/World

Az amerikai zongoravirtuóz, Emmet Cohen Magyarországra érkezik

2021.09.27. 16:40
Ajánlom
Hosszú várakozást követően először lép fel Magyarországon a rendkívül sokrétű zongorista és zeneszerző, Emmet Cohen triója. A már háromévesen csodagyerekként számon tartott művész minden hangot teljes odaadással megszólaltatva egyedi hangvétellel és utánozhatatlan átéléssel játszik hangszerén.

A 2019-ben az American Pianist Awarddal is kitüntetett billentyűs alig múlt húsz éves, amikor megjelentet első, In The Element című lemeze, melyen Joe Sanders és Rodney Green játéka hallható.

emmetcohen-161404.jpg

Emmet Cohen (Fotó/Forrás: Budapest Jazz Club)

Az elmúlt évtizedben rendszeresen koncertezett Ron Carter, Benny Golson, Jimmy Cobb, és Kurt Elling oldalán is. A még mindig csak harmincegy éves művész a járvány okozta kényszerszünetben sem tétlenkedett, 2020-ban Live From Emmet’s Place címmel indított,

New York-i lakásából sugárzott felvételeivel az egykori harlemi jazzélet lakás-partijait megidézve hetente koncertezett rangos vendégművészek közreműködésével.

Ebben a sorozatban Cyrelle Aimée-vel rögzített karantén-koncertje több mint kétmilliós nézettségnek örvend. Magyarországi koncertje alkalmával egyaránt hallhatjuk legújabb szerzeményeit, és a 2013-as Infinity lemezéről már sokak számára kedvencek között számon tartott kompozícióit.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Emmet Cohen (forrás: Budapest Jazz Club)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.
Jazz/World hír

Megtarthatja az Erkel Színházba meghirdetett koncertjeit a Jazzfest Budapest

A konstruktív tárgyalásokat követően sikerült megegyeznie a színház vezetésének és a rangos fővárosi jazzfesztivál szervezőinek, így az eredetileg meghirdetett időpontban és helyszínen kerülhet sor Avishai Cohen, Dhafer Youssef és az e.s.t. fellépésére.
Jazz/World hír

Beyoncé végre bezsebelte a fődíjat, a Beatles is nyert Grammy-t

A 67. Grammy-átadón a 2023. szeptember 16. és a 2024. augusztus 30. között kiadott zenei felvételeket díjazták, Beyoncé-t, a Beatlest, a Rolling Stonest, sőt, még egy elnököt is kitüntettek.